Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


8 kulcs a felemelkedéshez

2012.05.18

 

8 kulcs a felemelkedéshez
Önmagam megismerése a felemelkedés, megvilágosodás.
Alpár Anna
 
ÍME A KULCSOK:
Fel kell ismernetek saját tökéletességeteket. Mindig az Egésznek a részei voltatok, Forrásként, utazásaitok során.
 
  1. Fogadjátok el az utazást, amiért jöttetek: miért harcoljatok magatokkal, minden egyes életleckéért, melynek megtanulásáért eljöttetek?
 
  1. Tartsátok fenn személyes integritásotokat – igazságotokat, – az összes többi dolgok között, a lehetőséget, mely lehetővé teszi a bennetek lévő igazság megtalálását, nem pedig azt, melynek felfogására mások késztettek titeket.
 
  1. Legyetek azok akik vagytok, nem azok, akinek mások kellene lássanak titeket: Ti Fényből és Kegyelemből vagytok teremtve, ami nem lehet tökéletlenség, mivel a Szellemhez tartozik. Nem kell kijavítanotok azt Aki Vagytok, csupán ismerjétek fel Isteni Éneteket, saját tökéletes lényeteket.
 
  1. Fel kell ismernetek saját értéketeket: ez különbözik a tökéletesség elfogadásától. Értéketek az, ahogyan önmagatokat érzitek saját belső világotokban és a külső világban, melyben léteztek. Önmagatokat nagyobbnak vagy kisebbnek érezni másnál, minden egyéb hiányossághoz vezet.
 
  1. Fogadjátok el hatalmatokat. Csodálatosak és fenségesek vagytok. Az igazi hatalom, nem az egoból származik, hanem Szellemünk kollektív Egységéből. A valódi hatalom, egy szelíd erő. Fényből vagytok és ennek állaga, bár látszólag ködös, azonban az összes dolgok eszenciája. Ha féltek belső hatalmatoktól, olyan ez, mintha beismernétek azt, hogy az összes többi dolognál kevesebbek vagytok. Az igazság fényében, a hatalom Kegyelemből, nem pedig visszaélésből és tagadásból fakad és Kegyelmetek, a feltétel nélküliségből születik. A valódi Hatalom, a Szeretet, a szándékos megélés lehetősége, a nektek felkínált összes lehetőségek társ-teremtőjeként.
 
  1. Hozzátok be saját értékeiteket, tökéletességeteket, hatalmatokat, kegyelmeteket világotokba, az örökkévaló Most-ba. A változás, a változás gyakorlásából származik. Ez, azt jelenti, hogy a változás létrehozásához, megtestesítenetek kell azt. Az kell legyetek, amit mondotok, nem kell elrejtenetek azt, amit tudtok. Történelmi szempontból, a rejtett dolgokat eretnekségnek tekintik az elfogadott normákkal ellentétben. Ahhoz, hogy megváltoztassátok ezt, új szabványt kell teremtenetek, ami könnyedén és kecsesen elfogadható, miközben az a Fény felé haladtok, melyből teremtve vagytok.
 
  1. Szeressétek önmagatokat és érintsétek meg Szeretettel mindazokat, akik utatokba kerülnek. Mivel az összes energiák megváltoznak, mit fogadtok el másoktól és mit hagytok magatok után majd? Láthatjátok, hogy a többiek, a ti tükreitek, fájdalmuk bennetek is ott van valahol elrejtve, örömük, a ti szíveitekben is ott van.
 
  1. ( És természetesen, amikor hozzáférünk e kulcsokhoz, emlékeznünk kell arra, hogy LÉLEGEZZÜNK. A légzésnek sokkal nagyobb szerepe van annál, hogy oxigénnel látja el testünket. A légzés megtisztít minket és energiával táplál minket. Minden egyes légzésünk egy tisztulás és amint tiszták vagyunk, energia rendszerünk sokkal könnyebben és világosabban mozog az egyetemes tudattal összhangban, valamint saját tapasztalatunkkal egységben és mindazzal, amit megtapasztalhatunk. És ugyanígy, amikor nem lélegzünk, mivel feszültek vagyunk, energiáink kompaktálódnak és egyre jobban lelassulnak. Következésképpen, manifesztálásaink is lelassulnak vagy éppen blokkok jelennek meg.)
 merkaba-243369684104.jpeg


Alpár Anna

http://kulcsokafelemelkedeshez.blogolj.net/
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

onvalo.anna@gmail.com

(Alpár Anna , 2013.02.03 15:02)

http://kulcsok-onmagamhoz.webnode.hu/ ezt elfelejtettem :)

onvalo.anna@gmail.com

(Alpár Anna , 2013.02.03 15:00)

Szia kedves Földleánya!

Idevezettek a honlapodra és nagy meglepetésemre, megtiszteltél avval, hogy átvetted az írásaimból azokat ami megfogott Téged. Láttam, hogy ehhez az íráshoz is kitetted a nevem, de ez az írás nem az én szellemi termékem. Nem tartottam volna tisztességesnek ha nem szólok. :)

Önmagadhoz vezető út



Az Önmagadhoz vezető úton túllépsz a korlátaidon, emelkedik rezgésed, magasabb tudatszintre lépsz.
Átlátsz a fizikai világ illúzióján
Észre veszed a hazugságot, a manipulációt, és nem hat Rád.
Ráébredsz, hogy saját teremtésed a világ melyben élsz.
Felvállalod a felelősséget a teremtésedért, életedért, szavaidért, és cselekedeteidért, mások okolása nélkül.
Nem félsz szeretni, és engeded, hogy Téged szeressenek.
Érzékelésed és észlelésed módosul, éberebbé válsz.
Felvállalod önmagad, pedig tudod, hogy sokan nem értenek meg és egyedül is maradhatsz.
De azt is tudod,hogy sosem vagy egyedül.
Szembe nézel a félelmeiddel, blokkjaiddal és rendet raksz magadban.
Szembe nézel a változással és beledőlsz.
A SZABADSÁGOT VÁLASZTOD, MERT SZABADSÁGRA SZÜLETTÉL!


Alpár Anna

Ez az írásom volt fenn hasonló névvel, de átírtam a címét. Nagyon köszönöm, hogy meghallgatsz és sok sikert kívánok a blogodhoz a továbbiakban. :)

A régi blogom abban a formában megszűnt, találtam egy nekem megfelelő honlapot. A honlapot úgy szereztettem meg, hogy az Arieles fogadalom visszavonást kivéve, csak az én szellemi termékeimet tartalmazza. Mostanában nagyon sok új írást tettem fel, ha érdekel.

Szeretettel ölellek : Anna