Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szívcsakra

2011.12.09

  

sziv-csakra-mandala--selyem-kep.jpg

Szívcsakra 

(Anahata, a teremtés tiszta hangja)

Funkciója a szeretet, eleme a levegő, joga a szeretet, démona a fájdalom, színe a zöld és identitás típusa a társadalmi típus.

Szívcsakra: Színe: zöld, részben arany és rózsaszín is
Helye: A szív magasságában, a mellkas közepén található. (szegycsont).
Mantrája: yam (jangnak ejtve)
Nevének jelentése: töretlen, örökké megújuló

Megerősítése: Össze vagyok kapcsolva minden érző lénnyel.
Tanulási feladatai: szolgálat és az együttérzés

Tulajdonságai: öröm, alázatosság, biztonság, szeretet, felelősség, szülői kapcsolatok
Jellemzése, címszavai: Lent és fent polaritása, A mentális képességek első tudatosodása. Az adás és kapás elve, Együttérzés, Nyitottság és a melegség, Életöröm, Magasabb szintű ismeretek
A megismerés és a tudatosság székhelye, hangulatunk kifejezésének központja, a szeretet mindennel összeköt bennünket.
Érzelmi és mentális jelentései a nyitottság, a szabadság, nyugalom, a nagylelkűség, a düh, mértéktartás, igazságosság, objektivitás.

Ezen csatornán keresztül történik minden megélésünk elfogadása, az odaadás, a feltétel nélküli szeretet érzése.

Fő témái: Megbocsátás, Megnyílás, Szeretet
Eleme: levegő

Érzékszerve: tapintás, érintés

Alapelv: az odaadás. Engedjük, hogy életünket a szeretet irányítsa!

Testi szerve: a gerincoszlopon a csakra helyének megfelelő szakasz, szív, vér, mellkas, a tüdő alsó része, nyelőcső, bőr, felső hát, vállak, kezek, mellkas, véráramkör, vérnyomás, bolygóideg, keringési rendszer, csecsemőmirigy (belső elválasztású mirigye)

Hozzátartozó fogalmak, érzések, funkciók: alsó asztrál, odaadás, szeretet energia, mindent átfogó szeretet, a szeretet gyógyító ereje, szeretetteljes kapcsolatok, harmóniára törekvés

Dolga: önelfogadás
Mirigy: csecsemőmirigy (thymus).
Hertz: 12 Ez a csakra középgyors sebességgel örvénylik.
Kristályterápia: Turmalin (nem fekete), Zöld jáde, Smaragd, Rózsakvarc
Aromaterápia: Jázmin, Majoranna, Mandarin, Ylang-ylang, Rózsa,

Gyógyító köve: borostyán

Serkentő gyógynövénye: zsálya, gyömbér.

Asztrológiai hozzárendelések:
Oroszlán/Nap: melegség, szívélyesség, nagyvonalúság.
Mérleg/Vénusz: kapcsolat, szeretet, törekvés a harmóniára, eggyé válás a másik emberrel, azaz az Én és a Te egybeolvadása.
Szaturnusz: az önző ego legyőzése mint egyetlen lehetőség az önzetlen szerelem megéléséhez.

Fémje: a réz.

Polaritása: női, hangulata a melankolikus.

Az anyag és a szellem világa közötti híd. A Szív-csakra felelős a szeretet-érzésért.  

szivcsakra-mandala.jpg

A csakra optimális működése:
A szív csakra állapota megmutatja, mennyire tudunk szeretni és mennyire fogadjuk el mások szeretetét. Nyitott állapotban kedvesek, szeretetteljesek vagyunk, nyitott szívvel állunk embertársaink előtt. Emberi kapcsolataink kiteljesedettek és harmonikusak. Megértünk másokat, ezért könyörületesek és toleránsak vagyunk.

Harmonikus esetben szeretetteljes kapcsolatokat alakítunk ki magunk körül, megfelelő empátiavál rendelkezünk, bízunk másokban, képesek vagyunk megbocsátani, és békére törekszünk a kapcsolatokban. Szociálisan érzékenyek vagyunk, és együtt tudunk érezni másokkal.

Ha a szívcsakra harmonikusan működik, elégedettek vagyunk magunkkal és a világgal. Mindezt nem csak belül éljük meg, hanem kifelé is sugározzuk. Az elfogadás, az együttérzés és az odaadás a természetes állapotot jelenti számunkra. Magunkat – minden más létezővel együtt – az univerzum részének tekintjük, így tudjuk: ha mást bántunk, végső soron magunknak is kárt okozunk. Képesek vagyunk megbocsátani a minket ért sérelmeket. 

Disszharmonikus működés esetén: Az ilyen ember a szeretetét nem mutatja ki, állandóan fél a csalódástól, zárkózottság, a gyengédség zavarba hozza, sebezhetőség, érzelmi függőség, szomorúság, üres kapcsolatok, közöny, a hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok jellemzők rá. A szívcsakra diszharmonikus működése esetén nehezünkre esik elvárások nélkül adni, akár anyagi javakról, akár kedves gesztusról van szó. A felénk irányuló kedvességgel, jóindulattal, gyengédséggel nem tudunk mit kezdeni. A nyitottságot és a hálát a gyengeség jeleként értékeljük. 

Akinek gyenge a Szív-csakrája, az képtelen kimutatni az érzelmeit, annyira fél a csalódástól, hogy inkább közel sem enged senkit magához, nem tudja elengedni magát, érzelmeiben merev és megközelíthetetlen, túlságosan sebezhető, a mindennapokban inkább szomorú és magába forduló, mint életvidám, és zavarba jön attól, ha valaki gyengéd hozzá.  


A csakra alulműködése:
Ennek a csakrának az alulműködése esetén képtelenek vagyunk viszonozni a szeretetet, félünk feltárni legbensőbb gondolatainkat, érzéseinket. A szívcsakra alulműködése esetén – attól tartva, hogy megsebződünk – képtelenek vagyunk megnyílni. A túlzott mértékű önvédelem elszigeteltté tesz – ez pedig a frusztráció és a depresszió melegágya. Mivel nem, vagy csak részben mutatjuk ki érzelmeinket, mi, magunk sem kapjuk meg a „szeretetadagunkat” a környezetünktől. Ezért egyfajta felületes kedvességgel fordulunk szinte mindenki felé, pozitív visszajelzésre várva. Ez azonban nyilvánvalóan nem helyettesítheti a valódi, mély kapcsolatokat.

A csakra túlaktivitása:
A csakra túlműködése során szeretetünkkel rátelepszünk másokra, valójában azonban zsarnokokká válunk, és birtokolni akarjuk szeretteinket. Szükségszerűen csalódunk az emberekben, mert túl sokat adunk magunkból, az energiánkból, szeretetünkből azoknak, akik nem ezen a túláradó szinten képesek érzéseinket viszonozni. Az is előfordulhat, hogy mi nem vagyunk fogadóképesek e másfajta szeretetre.
 

Elülső része: A szívcsakra az a központ, ahol szeretünk. Minél nyitottabbá válunk, annál nagyobb a képességünk a szeretetre. Ha nyitott a teljes egyént látjuk embertársainkban. Képesek leszünk meglátni minden emberben annak különlegességét, belső szépségét és fényét. A gyógyító folyamatban a szív spirituális energiákká alakítja a földi sík energiáit, földi energiákká a spirituális energiákat, hogy a páciens számára használhatók legyenek. 

Hátsó része: az egó vagyis a külső én akaratához kapcsolódik. Ez a központ irányítja működésünket a fizikai világban. Ha nagyon tág, az egyén az akaratával kompenzál, birtoklás jellemzi. Ha fordított a forgás, az a tévképzetünk, hogy a többi ember és Isten akarata ellentétes a mi akaratunkkal. Az Univerzum ellenséges hellyé válik – az agresszorok a túlélők – képzeljük. Az ellenséges atmoszférát ő teremti. Az emberek akadályoznak minket, hogy megkapjuk azt, amire szükségünk van.

A szívcsakrában megbúvó blokkok a következõket okozhatják: szeretetét nem mutatja ki, állandóan fél a csalódástól, zárkózottság, a gyengédség zavarba hozza, sebezhetõség, érzelmi függõség, szomorúság, üres kapcsolatok, közöny, a hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok.

A szívcsakra zavaraira visszavezethető néhány betegség, probléma: 

Betegségek: az immunrendszerrel és a vérkeringéssel kapcsolatos betegségek, az antitestképzés, a fehérvérsejtek képzése, a mellrák, és végül maga a szív, mint szerv.

Testi zavarok: szív és érrendszer betegségei, tüdő- és mellrák, asztma, tüdőgyulladás, felső háti és vállproblémák, bőrbetegségek,
Mentális funkciók: szeretet, harmónia, bizalom, remény, önfeláldozás,
Túlműködés: birtokló, féltékeny, másoktól függ
Alulműködés: magányos, keserű, szégyenlős, kritikus

Néhány betegség: Allergia, Immungyengeség, aids, rák, Fertőzések, Szívpanaszok, Vérkeringési problémák
Lelki problémák: első sorban azzal függnek össze, hogy mennyire vagyunk képesek szeretetet adni és elfogadni. Megmutatkozik azokban a formákban, amelyekkel a szeretet ellen védekezünk: megkeseredettségben, az egoizmusban, és keménységben, amelyet mások és önmagunk ellen egyaránt kifejleszthetünk. 
 

Autoimmun betegség: A beteg szimbolikusan és fizikailag is önmaga ellen harcol. Emögött, mártír viselkedés, a saját szükségletek megtagadása áll. Az ilyen típusú betegségeknél különösen figyelni kell arra, hogy a beteg megélje szükségleteit.
Immungyengeség: Szimbolikusan azt a vágyat fejezi ki, hogy az érintett nem akar különbséget tenni barát és ellenség, ismerős és ismeretlen között. Mivel a beteg testi síkon nem tesz különbséget jó és rossz között, nem is védekezik, így eljut a hőn áhított nyitottsághoz. De ez a fajta nyitottság halálos is lehet, ahogy azt az AIDS is mutatja.
Szívpanaszok: Legtöbbször az az oka, hogy nem hallgatunk a szívünkre, mintha szívtelenül élnénk. Ez gyakran merev nézetekben és fezültségben nyilvánul meg. A szívpanaszok a belső melegség hiányára utalnak. Ez azt jelenti, hogy az érintettnek nincsenek szeretetteljes érzései.
Vérkeringési problémák:Azzal függ össze, hogy mennyire vagyunk képesek szeretni. Engedjük-e vérünket szabadon áramlani? Engedjük-e a szeretetet/szerelmet szabadon áramlani?

A szív jelképezi az anyát az emberi testben, és a szívcsakra minden problémája arra késztet bennünket, hogy gondoljuk át alaposan az anyánkkal való kapcsolatunkat. Aki szívinfarktusra hajlamos, az hordjon magán zöld turmalint, amely védi a szívét.

 

 csakrak_sziv.jpg

Szívcsakra a szeretet csakrája!   

A negyedik csakra a mellkas közepén, a szívnél található. Az emberi energetikai rendszer középpontja, a test és a lélek között összekötő kapocsnak tekinthető.
A fizikai testtel a szívvel, mint szervvel, valamint a csecsemőmiriggyel, a tüdővel, nőknél a mellel áll szoros kapcsolatban. A vér minőségét, és a vérkeringést irányítja, valamint az immunrendszert szabályozza.

Ha jól működik, a test-lélek-szellem hármas egysége egyensúlyban van, nyitottnak, nyugodtnak, szabadnak érezzük magunkat. Képesek vagyunk a szeretetre és odaadásra. Egészséges a szív, a tüdő, a mellkas, a hát szívtájéki területe, a gerinc vonala nyaktól derékig és a vérkeringési rendszer.

A szeretet központja, minden érzelmünk generátora ez a csakra. A szív csakrát tekinthetjük a legerőteljesebb energiaközpontnak, mert abszolút hatalma van teremteni és rombolni, szívenergiánkat ezért is olyan nehéz irányítani. A negyedik csakra érzelmi élményeinkre rezonál, melyek sokkal inkább meghatározzák életünk minőségét, mint mentális észleléseink. Felnőttként az a feladatunk, hogy olyan érzelmi atmoszférát teremtsünk magunkban, ami tudatos és együtt érző cselekvést tesz számunkra lehetővé. A belső béke eléréséhez azonban el kell engednünk például azt a vágyunkat, hogy mindenáron tudni akarjuk, miért történnek velünk úgy a dolgok, ahogy történnek, a megbocsátás gyógyító energiáira van szükségünk, el kell engednünk a mások bírálatára irányuló késztetéseket. Ha félünk az egyedülléttől, saját szívünk szavának követésétől, érzelmileg gyengének tarjuk magunkat, rettegünk az árulástól a szívcsakrában energiaveszteség alakul ki, így viselkedésünket féltékenység, harag, gyűlölet és megbocsátásra való képtelenség hatja át. Amikor jól áramoltatjuk a szívünk energiáit együttérzés, odaadás, az öngyógyításra és mások gyógyítására való képesség áraszt el bennünket.

A negyedik csakra auránk asztrális rétegéhez kötődik, így, ötvözete auránk alsó három és a felső három burkának, vagyis összekötő a fizikai és a szellemi szintek között. E réteg sokkal vitálisabb, mint az előzőz három. Itt mozgó energiák nem csak az aurán belül okoznak változásokat, hanem a szívünkben is - ez a szeretet energiája és érzése. Így a szeretők az asztráltesteiket is összekötik nem csak a sorsukat és a kapcsolat megszakadásakor az energetikai rendszerünk egyensúlyának megbomlása okozza szívünk "megszakadását". Színe zöld és szívhez kapcsolódó szervekre van hatással.


Szimbóluma a tizenkét szirmú lótuszvirág. Akkor használjuk, ha nem tudunk szeretetet vagy éppen haragot érezni az emberek iránt. Ha rossz a hangulatunk, szúr a szív tájéka illetve túl kritikusak vagyunk.
Formai jele a hatágú csillag, mely két egymásba fonódott háromszögbõl áll. Ez az energiaközpontunk hivatott egyensúlyt teremteni a test, a lélek és a szellem között.  


A szívcsakra jellemzése: nyugalom_mandala.jpg
 

A szívcsakra különleges, hisz ez mindennek a közepe, a csakrák sorának, de az élet értelmének is. Ez a pozitív energia központja. Spirituális feladata: megbocsátás, feltétel nélküli szeretet, elengedés, bizalom.  

Elképzelni sem tudjuk, hány ember szenved a szívcsakra blokkolt állapotától, pedig a kiegyensúlyozott, boldog lét e nélkül nem elérhető. A társadalmak, a tudás-alapú berendezkedés, a hit és a szeretet háttérbe szorulása, nem csak egyedi szinten okoz problémákat a szívcsakra működésében, pedig oly sok minden utal szokásainkban erre a fontos pontra. Itt kulcsoljuk imára kezeinket, itt hordunk védő amuletteket, ha meghatódunk, ide kapjuk a kezünket, itt szorít, ha fájóan jó, s halálunk után is ide kulcsolják kezünket. Sokan ismerjük a páncéllal való felvértezettség érzését, mikor úgy érzed, meg kell védened magad a világtól, nehogy sérülj - na ez az, amit gyorsan el kell felejtenünk, mert több rosszat okozunk vele magunknak, mint amennyi jót remélünk tőle. A szívcsakra a nyitottságot feltételezi, amit ha elérsz, ez testtartásodban is megnyilvánul, nem görbíted többé a mellkasod, s fogékonnyá válsz a többi ember érzelmi rezgéseire. 

A szívcsakrához rendelt fizikai szervek: szív, szívburok, tüdő, keringési rendszer, karok, kezek, bőr. Mirigyek közül a csecsemőmirigyet rendelhetjük ide, s ebből következik, hogy számtalan szerteágazó betegségre hajlamosítjuk magunkat, ha nem teszünk rendet ezen fontos csakránk táján. Lehetünk allergiásak vagy éppen rákosak (többnyire tüdő vagy mellrák) - ez utóbbi a köldökcsakra zavarával együtt alakulhat ki, a szív által megengedett sejtburjánzást a köldökcsakra ellenünk fordítja. Azt mondják, a legtöbb rákban szenvedő élete valamelyik szakaszában igen erősen kellett, hogy küzdjön a szabadságvágy és a korlátozás kérdéskörével. Általánosságban fogékonnyá válunk különféle fertőzésekre, azaz immunrendszerünk csődöl be leginkább. Természetesen megjelennek a szívpanaszok is, mikor az ember nem hallgat a szívére - de hogyan hallgathatna, ha nem hallja azt. A szívpanaszok mögött sokszor az anyával való kapcsolat áll, ami vagy túl erős vagy nagyon hiányos kötöttséget mutat, s még fontosabb tudnunk, hogy a szívcsakra az anyát jelképezi testünkben, úgyhogy ha tisztázni valód van vele, azonnal láss neki! Ha a szív beteg, természetesen az áramoltatással is problémák lépnek fel mind fizikailag a vérben, mind érzelmileg: a szeretet keringetésében, annak továbbadásában, megélésében, sugárzásában. 

Nyilván nem nagy meglepetés, ha azt mondjuk, legnagyobb érzelmi zavara a szeretet hiánya, azaz alulműködés esetén az ember gyakorlatilag képtelen szeretetet érezni, de sokszor a negatív érzelmeket is hárítja, azaz semmit nem érez. Jellemzően megjelenik az érzéketlensége minden és mindenki irányában, a zárt szívcsakrájú ember könnyen zavarba jön az érzelmi megnyilvánulásoktól, nem tud velük mit kezdeni, nem tud rájuk reagálni, minél közelebbi családtag produkál ilyeneket, annál nagyobb lehet a tanácstalanság. Szélsőséges esetben szenvedélybetegség is megjelenhet, hisz a hajlamot ez magában hordozza. Könnyen üldözési mániássá válik az ember, úgy érzi, nem méltó a szeretetre, szinte elnézést kér létezéséért, s közben retteg az elutasítástól, a szexben képtelen feloldódni.

Túlműködés esetén kissé mániákussá válhat az ember, a pénzt és a szexet eszköznek látja mások uralásához, közben mártír, melodramatikus és mestere a feltételes szeretetnek. Kiegyensúlyozott működés esetén pedig pont a feltétel nélküli szeretet árasztja el az embert, a könyörületesség, a világ annak növény-és állatvilágával meghatja és feltölti, empatikus, emberséges, barátságos, könnyed, meghatódik. Kiegyensúlyozott ember tudja mit akar, mik a céljai, s ebben a világ is segíti, sok szerette van, boldog és kiegyensúlyozott, 

Dolgozz a szívcsakráddal úgy, hogy zöld színnel veszed magad körül. Te semmiképp ne hordj feketét, az minden próbálkozásodat elnyeli. Egyél zöld zöldségeket, gyümölcsöket, fogyassz zöld teát és zöld fűszereket. Menj el tradicionális jógára, meditációra, végezz légző- és nyújtó gyakorlatokat. Cselekedeteidben is változz: ajánld fel önzetlen segítséged, és fogadd el a hálát. öleld magad, ölelj meg mást. Legyél kisgyerekek, kölyökállatok közelében, és hagyd a szeretetet megnyilvánulni, kezdd az alapoknál! Hallgass romantikus zenéket, vizualizálj rózsaszín felhőt magad köré, és képzeld el a zöld színt. De ami a legfontosabb: oldd meg, amit meg kell, bocsáss meg magadnak és másnak is, és akármilyen zavarba ejtő és suta is az elején a helyzet: kezdj el szeretni!  

Tanulási feladata: Adás és elfogadás, szolgálat, együttérzés, megbocsátás.

Valójában minden szinten ki kell egyenlítenünk az adást és az elfogadást, és meg kell tanulnunk, hogy a dolgokhoz nem szabad görcsösen ragaszkodnunk, de az se helyes, ha mindent kiengedünk a kezünkből.

A szívcsakra az anyag és a szellem világa közötti híd. Hozzá kapcsolódik az együttérző és a feltétel nélküli szeretet, melynek jegyében elfogadunk másokat és feltételezzük róluk, hogy igyekeznek a tőlük telhető legjobbat adni. De önmagunk teljes elfogadása is a szívcsakrával kezdődik. A szívcsakra az a központ, amelyen keresztül szerethetünk. Minél nyitottabbá válik ez a központ, annál nagyobb lesz a képességünk, hogy önzetlenül szeressünk, ez az élet folytonosan táguló köre.

A szeretet adásától vagy a szereteten való részesüléstől való bármely jellegű félelem zsugorítja, és szennyezetté teszi a szívcsakrát, a kapcsolati függőségek és rögeszmék megnagyítják és eltömítik azt. A nem tiszta szívcsakra megakadályozza azt, hogy az egyén megtapasztalja az igazi szeretet hatalmas áldását.
A szeretet minden erőnk forrása, ha blokkoljuk a szeretetet, akkor mindent blokkolunk.

A szívcsakra központi szerepet tölt be az intuíciók vagy a tisztán érzékelés fejlesztésében. Minél jobban megtisztítjuk és megnyitjuk, annál intenzívebb és pontosabb lesz a tisztán érzékelésünk. A nyitott szívcsakra sok olyan információt meghall, amit mások nem.  A szívcsakra rögtön megérzi, hogy a másik ember hangjában van-e szeretet, vagyis nyitott-e a másik szívcsakrája. Csak annak meggyőző a hangja, aki a szívéből beszél.

A szívcsakránkkal döntjük el, hogy mit fogadunk el és mit nem. A zárt szívcsakra megmutatkozik a hajlott testtartásban is. Ekkor szűkül a szívcsakra területe és az energiák nem tudnak megfelelően áramlani. Ilyenkor fontos, hogy olyan gyakran hajlítsuk hátra a gerincet, amilyen gyakran csak lehet. Ezt nem elég néhányszor elvégezni, hanem szokássá kell tenni. (olvassunk pl. hason fekve, könyökölve)
A csakrában rejlő tanítás végrehajtásához segítségül hívható Rafael Arkangyal. Rafael nevének jelentése: “Isten meggyógyított”. Isteni orvosként tisztelik és arról nevezetes, hogy hatalmában áll meggyógyítani bármilyen betegséget.
 

A szívcsakra a létező legnagyobb erő, a szeretet központja. Ennélfogva az önmagunkhoz és másokhoz való viszonyunkat is meghatározza. Bizonyára nem kell magyarázni, hogy a szív az érzelmek központja is. Akinél jól működik, az kedves, szeretetteljes, önzetlen és segítőkész. Az ilyen embert mindenki szereti. A szívcsakra nagyon érzékeny. Lehet, hogy fél órája kedves voltál valakihez, de aztán dühbe jössz, kiabálsz, veszekszel – és a szívcsakrád máris becsukódott (vagyis nem működik). Ügyelj, hogy sohase zárd be a csakráidat!

A szívcsakrán keresztül teremthetjük meg a kapcsolatot a Földhöz kötődő három alsó, valamint az éghez kötődő három felső csakra között, azaz ezáltal hozhatjuk létre testünk és szellemünk összhangját. Ez a csakra felel azért, hogy fel tudjuk vállalni nőként a női, férfiként a férfimivoltunkat, ami a boldog, kiteljesedett szerelem alapfeltétele. A szívcsakrából áradó feltétel nélküli szeretet a három felső csakra energiáival összekapcsolódva egyfajta magasabb rendű szeretetté alakul át, mely lehetővé teszi, hogy feloldódjuk az univerzumban.
Valójában minden megnyilvánulásunkat az univerzummal való egyesülés iránti vágy motiválja (még ha ennek nem is mindig vagyunk tudatában). Minél inkább képessé válunk az együttérzésre és az odaadásra, annál közelebb kerülünk az egységállapothoz – s minél elutasítóbbá vagy ellenségesebbé válunk, annál inkább eltávolodunk tőle.
Mindenekelőtt önmagunkat kell szeretnünk, mivel valójában csak ekkor tudunk másokat szeretni. A szeretet erejével képesek vagyunk mind magunkat, mind pedig másokat meggyógyítani – lelki szinten mindenképp, de sokszor fizikai szinten is.
 

 rozsa.jpg

Általában üres közhelyek jutnak eszünkbe a karácsonyról, pedig a szívcsakra megnyitásának és a megbocsátásnak legalább annyira az ünnep részét kellene képeznie, mint a fenyőfának vagy az ünnepi kalácsnak.

A szeretet ünnepét elsősorban családi ünnepként tartják számon, ami rejt magában némi ellentmondást. Természetesen nem a család és a szeretet ellentétes egymással, inkább az, hogy mindenki megpróbál ebben az időszakban egy kicsit jobb emberré válni, ám többnyire ez csak a közvetlen rokonságra korlátozódik.
Csakhogy a feltételszabás és a válogatás nem tartozik a szeretet természetéhez. Igaz, kizárólag a bölcs ember képes rá, hogy társaiban a jót lássa meg, ám minden emberben van valami szeretetre méltó, legfeljebb a felületes szemlélő számára marad láthatatlan. A többség általában szimpátia és antipátia alapján kategorizálja az ismerőseit.

Ha te megérted, hogy a másik ember tükör számodra, és önmagaddal kapcsolatban üzen valamit, máris egy lépéssel előrébb jutsz. Ezután már csak azt kell felismerned, hogy pontosan mire figyelmeztet a barátod kedves vagy az ellenséged bosszantó jelenléte. A karácsonyi ünnepek alatt érdemes ezen elgondolkodnod.

Nem csak a test motorja...

A szeretet szimbóluma a szív, amely nemcsak a test motorja, hanem energetikai központja is. A legelterjedtebb nézetek szerint az emberi testnek hét energiaközpontja, vagyis csakrája van, amelyek a látók szerint tölcsér formájúak, és folyamatosan „örvénylenek”. Az ezoterikus beavatásokon különös jelentőséget tulajdonítanak a szívcsakrának, amely az életben maradáshoz szükséges életerőt közvetíti számunkra, illetve áttranszformálja a fenti és lenti „erőket”.
Ennek az energiaközpontnak a minősége határozza meg, hogy az alsó világi vagy a felső szellemi életet éljük-e, ugyanis az alsó három csakra az élethez adja az alapot, míg a felső három a szellemiekhez kapcsolódik.
Az ezoterikus mesterek úgy gondolják, hogy a szívcsakra megnyitásával átélhető a „nagybetűs” szeretet. Minél nyitottabb a negyedik energiaközpontunk, annál nagyobb a képességünk a „tisztaság” megélésére. Ha zavar mutatkozik ennél a csakránál, akkor a szeretet sem élhető át a maga valójában. Ebben az esetben például képtelenek vagyunk viszonzás nélkül adni. Akinél minden megfelelően működik, előítélet nélkül közelít az embertársaihoz, részvétet érez irántuk, és minden érdek nélkül segít nekik, amikor csak szükség van rá.

Mit üzen a szívbetegség?

A beavatottak számára mindent elárulnaka szívvel kapcsolatos zavarok és betegségek, amelyek a szeretet adásával és fogadásával kapcsolatosak. Nem csoda, hogy sokan szenvednek manapság hasonló problémák miatt. A holisztikus gyógyászok szerint a szívbetegség általában azért alakul ki, mert a beteg az addigi élete során nem tanulta meg, hogyan kell szeretni, ezért képtelen átadni magát ennek az érzésnek, esetleg nem hagyja, hogy szeressék… Például a szívritmuszavar arra utalhat, hogy az illető nem „egyenletesen” szeret.

Egyszer kimutatja az érzelmeit, fogadja mások érdeklődését, máskor elutasító, és semmit sem ad magából. A szívbillentyűzavarok is szelekciót sejtetnek. A beteg megválogatja, hogy kiket enged a szívéhez közel. Az infarktus népbetegségnek tekinthető Magyarországon is. Háttereként ismeretes, szinte megszakad a szív, hogy szeretet adjon vagy kapjon, de valójában képtelen rá, mégis görcsösen ragaszkodik ehhez az állapothoz. Egyes keleti irányzatok a szívcsakra megbetegedései közé sorolják még a tüdővel kapcsolatos betegségeket és az asztmát, valamint a légzési problémákat is. 

Segítenek az ősi módszerek!10.jpg

A szívcsakra megnyitásában segítségedre lehetnek az ásványok. Jó hatással lehet rád, ha rózsakvarcot, jádét, malachitot vagy smaragdot helyezel a mellkasodra. Az egyik legkényelmesebb megoldás, ha a nyakadba akasztod valamelyik drágakövet. Például kiváló karácsonyi ajándék egy rózsakvarc medál.  

Ugyancsak kedvező hatást vált ki a meditáció, az ima, a különböző légző gyakorlatok, a zenehallgatás és a jóga. A szívcsakra mantrája a Yam (jam). Ellazult állapotban ezt a mantrát ismételgetve megrezegtetheted a szívedet, ezáltal felszabadítod az elzáródásokat és a benned lappangó felesleges energiákat.  

A szívcsakra megnyitásának része az egészséges életmódra való törekvés és a feltétel nélküli szeretet kialakítása. Az egyik legfőbb cél: előítélet nélkül közelíteni, megismerni a másik embert, és elfogadni őt olyannak, amilyen. Ez már önmagában is remek gyakorlat. Léteznek olyan technikák, amelyekkel másoknak is segíthetsz. A negyedik energiaközpontodat igénybe véve pozitív, gyógyító energiákat küldhetsz beteg embereknek.

• A módszer könnyen elsajátítható: helyezkedj el kényelmes, meditációs pózban, és lazulj el. Képzeld magad elé a gyógyításra váró személyt, majd gondolatban építs fel kettőtök között egy aranyhidat, amely szívtől szívig tart, és közben a hátatokon fusson végig egy-egy aranyfonal, amelyek a végtelenben találkoznak, bezárva ezzel egy háromszöget. Hozzájárul a szertartás pozitív kimeneteléhez, hogyha segítséget kérsz a felsőbb erőktől, és a gyakorlat végén köszönetet mondasz érte.

• A következő, körülbelül ötperces gyakorlat ősidőkre nyúlik vissza, és remek módja a szívcsakra megnyitásának. Az ünnepek alatt otthon gyakorolva akár tökélyre is fejlesztheted. Helyezkedj el egyenes gerinccel, hunyd be a szemeidet, és képzeld magad elé a szívedet. Ezt követően ebbe a szervedbe vagy a szívcsakrádba lélegezd be a levegőt, és minden belégzésnél áraszd szét a szíved energiáját az egész testedben. Ha már jól megy a gyakorlat, az energiaküldést kiterjesztheted más személyekre is. Ugyancsak pozitív változást idézhetsz elő, ha ellazult állapotban, közepes terpeszben a hátad mögött összeteszed a két tenyeredet, és mozdulatlanul öt percig koncentrálsz.  

Bocsáss meg nekik!

Az ünnep kapcsán gyakran beszélünk a megbocsátásról, ám az még kevésbé megy, mint a szeretet művészete. Pedig ha képesek vagyunk megbocsátani egy másik embernek, akkor tudjuk csak igazán szeretni. Nem mellékesen ezáltal oldjuk a saját karmánkat is, viszont csak ez nem lehet szempont. Ezért úgy tartják, hogy aki elnéző a másik ember hibáival szemben, az nagyobb megbocsátásra számíthat a saját ballépéseivel kapcsolatban is. Természetesen nem az érdektelenség, az elfojtás vagy a felsőbbrendűség a megfelelő viselkedésminta a többiekkel szemben, inkább próbáljuk megérteni, hogy ki mit és miért tesz értünk vagy ellenünk. A hétköznapokban például jól működő módszer, ha megbocsátasz annak, aki megbántott, mert az neked erőt ad a továbblépéshez, őt pedig lefegyverezed azzal, hogy a történtek után sem közelítesz felé ellenségesen…

 Gondolkodj a szíveddel!

Bizonyos ezoterikus iskolák úgy tartják, hogy a szív intelligens szerv, ennek megfelelően a mai korban a szívgondolkodás kifejlesztése lenne a feladatunk. Konkrétan az, hogy ne csak a fejünket használjuk „gondolkodásra”, hanem a szívünket is, vagyis az agyunkkal létrehozott ideákba a szívünkkel leheljünk életet. Magyarán, ne hideg racionalitással tegyük a dolgunkat a hétköznapokban, inkább szívvel-lélekkel! 


Az Anahata, a  szív-csakra  jele   

  naturagyogynovenygyogyito_kovek_viii_omj61307186330.jpg

"A negyedik Lótusz a szívben van: a hang (Anáhata) centrumának hívják. Tizenkétlángvörös szirma a k, kh, g, gh, n, cs, csh, dzs, dzsh, n, t, th betűket viseli. Itt lakik gyönyörűségben a Szél Magja (Váju-Bídzsa) ez az éltető lélegzet forrása. "
"A kutató elméjében emberi értelem felett tudás keletkezik. Látja a múltat, jelent és a jövőt,
képes távolról meghallani és érzékelni hajszálfinom szubtilis és messzi dolgokat. Tetszésszerint vándorolhat az űrben. "

A Szívcsakra az Önvalónak, a Léleknek (Szellemnek), az Atmának az otthona – melyek
mindegyike ugyanazt jelenti. Shri Mataji újra meg újra hangsúlyozza; „Te nem vagy egyéb, mint az örökkévaló Lelked”. Ezzel azt mondja nekünk, hogy fel kell ismernünk Lelkünket (Szellemünket) és azzá kell válnunk, magunk mögött hagyva a haszontalan illúziókat, amelyekben élünk.  Az Önmegvalósulás után kezdődik el a Lélekké válás folyamata, amint kezdjük elveszíteni a hamis azonosulást a testünkkel, az elménkkel és az érzéseinkkel. Csakis ezután a megvilágosodás után tudjuk figyelmünket a szívünk felé fordítani és megtisztítani azt. A Lélek csak akkor tud megnyilvánulni, amikor a szívünk nyitva van és tiszta; ekkor érezhetjük meg a teremtés örökkön tartó örömét és a saját helyünk értelmét és célját benne. Tiszta vágyunk és figyelmünk által tisztíthatjuk a szívünket. A szívcsakra igazi tulajdonsága a tiszta szeretet, amely mindent megvilágít. A megvalósulatlan állapotban ritkán szeretünk magáért a szeretet  kedvéért. Kondícióink miatt a szeretet érzését összetévesztjük a birtoklással, a szex-szel és az önzéssel.  A tiszta szeretet független és érdek nélkül ad. Miként a fa, mely árnyékot kínál mindenkinek, előítélet és indíték nélküli.  Az igaz szeretet az a tulajdonság, amely a Lélekből árad és nem a testből vagy az elméből.

Anáhata, a  szívcsakra

A szívközpont hatalma hihetetlen. Az a kereső, aki uralja az anáhata központot, szabadon hozzáfér mind a látható, mind pedig a láthatatlan világokhoz. Az idő megadja magát neki, a tér megadja magát neki. Ha a kereső ezt a központot használja, a szubtilis testében néhány másodperc alatt a világ bármely részére eljuthat. De ezzel, nagy kockázatot vállal. Tételezzük fel, hogy a kereső okkult vagy spirituális módon Európába akar utazni, hogy megnézze, mi történik ott. Ha nem kapja meg a többi központ jóváhagyását, vagy ha azok nem működnek vele együtt, akkor megakadályozhatják, hogy a lélek az utazás után visszatérjen a testbe.

Indiában jó pár olyan esetről tudok, amikor jógik a szívközponton keresztül hagyták el a testüket, úgy, hogy nem kértek segítséget vagy nem kaptak engedélyt a többi központtól, sőt nem is tájékoztatták azokat. Úgy érezték, a többi központnak nincs olyan különleges képessége, mint a szívközpontnak, ezért a szívközpontot kell használniuk. A többi központ féltékeny lett. A féltékenység ott van mindenhol a külső világban és a belső világban egyaránt. Még a kozmikus istenek is hódolnak a féltékenységnek. Tehát a többi központ, mivel féltékeny volt, nem engedte vissza a lelket. Ha valaki ezt a képességet használja, először a Belső Vezetőtől kell engedélyt kérnie. Ha a Belső Vezető ezt jóváhagyja, akkor a többi központ nem tud ártani, mivel a Belső Vezetőnek végtelenül nagyobb hatalma van, mint ezeknek a központoknak.

Az anáhata központban az egység legmélyebb gyönyörét élvezhetjük, tiszta örömünk lehet. Bárki ránézhet egy virágra, és örömet nyerhet belőle, de nem élvezhetjük mindannyian az örömnek azt az intenzitását, amit a virág képvisel. Ha valaki megnyitja a szívközpontját és ránéz egy virágra, azonnal övé lesz mindaz az öröm és mindaz a szépség, amivel a virág rendelkezik. Ha a kereső ránéz a hatalmas óceánra, a szívében mindenképp érezni fogja a hatalmas óceánt. Ránéz a tágas égboltra, és belép az égbe, az égbolttá válik. Bármi tágasat, istenit, kifinomultat lát, azt azonnal teljesen a sajátjának érzi, és azzá a dologgá válik. Nincs tátongó szakadék aközött, amit lát, és aközött, ami. Egyszerűen a tudatában azzá válik, amit lát.

Ez nem képzelődés. Távolról sem! A szíve egy isteni szív, amely megtestesíti az Egyetemes Tudatot. A spirituális szív nem az a szív, ami a fizikai testünkben található. A spirituális szív nagyobb a legnagyobbnál. Nagyobb, mint maga az Egyetemes Tudat. Mindig azt mondjuk, hogy semmi sem lehet feljebbvaló az Egyetemes Tudatnál, de ez tévedés. A spirituális szív magába foglalja az Egyetemes Tudatot. Ez a központ nagyon biztonságos, amikor arra használjuk, hogy a tágassággal, a természet szépségével azonosuljunk. De ha arra használjuk, hogy a test határain túlra utazzunk, azzal kockázatot vállalunk.


sziv3.jpg

A szívcsakra feladata és működése

A szív-csakra a csakrarendszer középpontját képezi. Itt találkozik a három alsó fizikai-érzelmi központ, a három felső szellemi-spirituális központtal. Szimbóluma a hatszög, amely világosan ábrázolja, miként érnek egymásba a három alsó és a három felső csakra energiái. A negyedik csakra a levegőnek, mint természeti elemnek, illetve a tapintásnak, mint érzékszervi funkciónak van alárendelve. Ez a szív mozgékonyságát a valamely irányba tartó mozgást, a kapcsolatteremtést, a megérinthetőséget és a dolgok megérintését jelenti. A negyedik csakrán keresztül jut kifejezésre az a képességünk, hogy átérezzük a lényünket, egyetértünk önmagunkkal, együttérzünk és egy hullámhosszra kerülünk másokkal. Ezen a központon keresztül fogjuk fel a természet szépségét, valamint a zene, a képzőművészet és a költészet sugallta harmóniát. A képek, a szavak és a hangok itt alakulnak át érzésekké.

A szív-csakra feladata a szeretet vezette egyesülés elősegítése. Vágyunk a bensőséges kapcsolatokra, az intim együttlétre, a harmóniára és a szeretetre a szív-csakrán át fejeződik ki, még akkor is, ha ezt az érzést bánatként, fájdalomként, a szakítástól való félelemként vagy szerelmi csalódásként éljük meg. Tökéletesen nyitott állapotában a szív-csakra az igazi, önzetlen szerelem központja, az olyan szerelemé,amely saját akaratából jött létre, s amelyet az ember nem akar és nem is tud elveszíteni. Összekapcsolódva a felsőbb csakrákkal ez a szerelem úgynevezett Bhaktivá, azaz isteni szeretetté alakul át. Általa felismerjük Isten jelenlétét az egész teremtésben, s eggyé válunk az univerzum belső lényegével, a teremtés legbelső magjával. A legfontosabb követelmény, hogy a szív elérje célját; mert így igent mondunk saját magunknak,embertársainknak és az egész életnek.

A harmadik csakra segítségével megtudtuk és elfogadtuk, hogy minden vágyunknak, érzelmünknek és élettapasztalatunknak mélyen gyökeredző értelme, jelentése van, amelyet ha megfejtünk, visszakerülünk a mindent átfogó "Rendbe". Ugyanúgy a negyedik csakrában is megtalálható a szív tapasztalataiból származó alapfeltétel, mely szerint minden érzésünk, megnyilvánulásunk eredetileg a szeretet, az élettel való egyesülés utáni vágyunkból ered, melynek végső kifejeződése a szeretet. Minden egyes tagadás-szakítást és negatív érzéseket von maga után. A pozitív szeretetteljes igenlés ezzel szemben olyan energiahullámokat vált ki, amelyekben a negatív megnyilvánulások és érzések nem tudnak megmaradni, s ezért feloldódnak. Talán az Olvasó is átélte már egyszer, hogy képes volt semlegesíteni a bánat, a düh, vagy a kételkedés erőteljes érzését, azáltal, hogy ezeket az érzéseit a szeretetteljes, páratlan és osztatlan figyelmességgel cserélte föl. Ha nem, hát próbálja ki egyszer!

Ha fájdalmaink vannak, vagy valamilyen betegségben szenvedünk, próbáljunk meg szeretettel viseltetni a megbetegedett szervünk vagy testrészünk iránt. Ezzel nagymértékben segíthetjük a gyógyulást.

A szív-csakra ismeretével a gyógyítás és az átalakulás lehetősége nyílik meg előttünk, mind önmagunk, mind mások számára. Ha szeretjük önmagunkat és tiszta szívből elfogadjuk az életünket, képesek leszünk a gyógyulásra és a dolgok megváltoztatására. Ugyanakkor mindez alapvető feltétele a mások iránt érzett feltétel nélküli szeretetnek, az együttérzésnek, a megértésnek és az igaz barátságnak is. A szív-csakra olyan energiaközpont, amelynek ereje különösen messzire kisugárzik. A nyitott szív-csakra spontán módon képes gyógyítani, és megváltoztatni másokat is. (A tudatos gyógyító tevékenység során a homlok-csakrát is bevonják a gyógyításba.)

A szív-csakra kisugárzása zöld, rózsaszín és néha aranyszínű. A zöld a gyógyítás, a harmónia és az együttérzés színe. Ha valakinek a szív-csakra aurájában kivehető a tiszta, világoszöld szín, az egy jelzés, amely azt sugallja, hogy az illető gyógyító képességgel rendelkezik. Az aranyszínű, áttetsző rózsaszín aura olyan emberre utal, aki tiszta, odaadó szeretetben él az istenséggel.

A szív-csakrát gyakran a "lélek kapujának" is nevezik, mivel a mély és intenzív szeretetnek a központja. Ezenkívül ennek az energiaközpontnak a segítségével kapcsolatba léphetünk lelkünk univerzális részével, s magunkba engedhetjük az isteni szikrát. A szív-csakra nagy szerepet játszik az érzékelés, a tapasztalás fejlesztésében is, amelyet a homlok-csakra, az úgynevezett "harmadik szem" nyitottsága segít elő, mert csak az odaadással válhatunk érzékennyé a teremtés kifinomult területei iránt. Ez azt jelenti, hogy a szív-csakra fejlődésével egyidejűleg a homlok-csakra magasabbrendű képességei is felszínre kerülnek. Ez a magyarázata annak, hogy mind Keleten, mind Nyugaton számos spirituális tudományág foglalkozik a szív-csakra témájával.

sziv4.jpg

A harmonikus működés

Ha a szív-csakránk tökéletesen nyitott és harmonikusan együttműködik a többi csakrával, akkor közel kerülünk az isteni szeretethez. Szívünk energiái képesek megváltoztatni a környezetünket. Kibékítik, gyógyítják és egyesítik a közelünkben élő embereket. Természetes melegséget, kedvességet és boldogságot sugárzunk magunkból, s ez megnyitja embertársaink szívét, s lelküket bizalommal és örömmel tölti el. Az együttérzés és a segítőkészség magától értetődő tulajdonságokká válnak számunkra. Érzéseinket nem befolyásolják belső konfliktusok, kétségek és nem hat rájuk a bizonytalanság. Azért szeretünk, mert szeretni jó dolog, azért adunk, mert örömünket leljük benne, s cserébe semmit sem várunk el. Biztonságban érezzük magunkat a világban.

Mindent, amit teszünk, tiszta szívből tesszük. A szívünkben rejlő szeretet kifinomítja érzékelésünket, így a teremtés minden megnyilvánulásában felfedezzük a különválás és az újraegyesülés kozmikus játékát, amelyet isteni szeretet és harmónia irányít és hat át. Rájövünk arra, milyen fájdalmat okoz, ha elszakadunk az élet univerzális, isteni eredetű oldalától, és arra is, hogy ha újra egyesülünk az Istennel, tudatosan és tökéletesen átélhetjük az isteni szeretetet és a belőle sugárzó örömöt.

Ha felfedezzük szívünknek ezeket a rejtett zugait, más megvilágításban látjuk a világot és életünk eseményeit. A szívünkben lakozó szeretet teljesen önmagától támogat bennünket törekvéseinkben, s ez növelheti az Isten és teremtményei iránti szeretetünket. Megértjük, hogy a teremtett világ valamennyi élete a mi szívünkben is ott él. Az életet már nem kívülről szemléljük, nem tekintjük tőlünk távol állónak, hanem a részünknek érezzük.

Diszharmonikus működés

A szív-csakra működési zavarai különböző módon jelentkezhetnek. Például úgy, hogy szívesen adnánk másoknak, és lennénk másokért, de nem érezzük, hogy összeköttetésben állunk a szeretet ősforrásával. Titokban - ami lehet, hogy nem tudatos - szeretetünkért elismerést, valamiféle visszajelzést várunk el, és csalódottak vagyunk, hogyha fáradozásainkat nem hálálják meg kellőképpen. Előfordulhat, hogy valaki ugyan erős és hatalmas, és erejéből másoknak is átad, de nem képes arra, hogy átérezze és befogadja a szeretetet.

A kedvesség, a gyöngédség zavarba hozza, és azt állítja, hogy nincs is szüksége mások szeretetére. Annak az embernek, akire jellemző ez a viselkedésforma, gyakran széles, túlzottan domború mellkasa van, ami arra utalhat, hogy az illető állandóan védekezik a fájdalom és a támadások ellen.

Csökkentett működés

Ha a szív-csakra csökkentett erővel működik, sebezhetővé válunk, és elkezdünk függeni mások szeretetétől és jóindulatától. Elég, ha egyszer elutasítanak bennünket, rögtön megbánjuk, hogy vettük a bátorságot és megnyíltunk mások előtt. Visszahúzódunk csigaházunk belsejébe, szomorúak és letörtek vagyunk. Szeretnénk szeretetet adni, de félünk az újabb elutasítástól. Ezért aztán nem találjuk meg a helyes módját érzéseink kimutatásának. Lehetséges, hogy a szeretet hiányát túlzott kedvességgel és együttérzéssel próbáljuk kompenzálni. Ilyenkor kedvességünk személytelen formában jelentkezik és mindenkire általánosan kiterjed, anélkül, hogy bárkivel is bensőséges kapcsolatba kerülnénk. Ha valaki szívünk közelébe akar kerülni, ilyenkor vagy kitérünk, vagy bezárkózunk, mert félünk, hogy újra sérülünk. Ha szív-csakránk teljesen elzáródott, akkor tökéletes közöny, érdektelenség, sőt szenvtelenség alakulhat ki bennünk. Ahhoz, hogy egyáltalán valamit is érezzünk, erős külső hatásra van szükségünk: Belső egyensúlyunk felborul, és depresszióba esünk.

A szívcsakra megtisztításának és aktivizálásának lehetősége
 

A szívcsakra tisztítása

A természetben való tartózkodás önmagában is kedvező hatással van a szívcsakrára, amit felerősít a zöld színű növényzet, illetve a rózsaszínű virágok látványa, illata, tapintása.
Hangterápia – klasszikus, meditációs, szakrális zene.
Táncterápia: szakrális és meditatív táncok (indiai táncok, szakrális körtáncok).
Színterápia – viseljünk zöldet és/vagy rózsaszínt; aludjunk ilyen színű ágyneműben!
Aromaterápia: bazsalikom, kömény, rózsa.
Drágakő-terápia: aventurin, jáde, rózsakvarc, smaragd, turmalin (akár magunkon vagy magunknál hordva, akár a környezetünkben elhelyezve).


A természet érzékelése

A zöldben, a természet lágy ölén tett csendes séták harmonikusan hatnak egész lényünkre a szív-csakrán át. Minden virágszál a szeretet és az ártatlan öröm üzenetét sugározza, ami szívünkben kivirágozhat. A rózsaszínű virágok képesek a leghatásosabban élénkíteni és gyógyítani a szív-csakra energiáit. A rózsaszínű kis felhőkkel tarkított égbolt felemeli és kitágítja a szívünket. Engedjük, hogy a felhők formáinak, színeinek szépsége és szelídsége betöltse a lelkünket.

Hangterápia

A zene formája: mindenfajta klasszikus, meditációs és keleti vagy nyugati hagyományokon alapuló szakrális zenének felemelő hatása van. Segíti, hogy szívünk táncba fogjon az élet teremtményeivel, feléleszti bennünk a szeretet erejét, és élénkítő, harmonizáló hatással van ránk. Ugyanígy hatnak a szakrális vagy meditatív táncok, amelyekben a mozdulatok valós formát adnak a teremtés örömének és harmóniájának.

Magánhangzó: a szív-csakrához az "á" hang van hozzárendelve. A hangskálán az "F" hangon kell kiénekelni. Az "á" hang a szív közvetlen szimbóluma. mint ahogy ez az "Á!" felkiáltásban is megjelenik. Az emberi hangok közül ez a legnyitottabb és a legtökéletesebben képes kifejezni a teljesség érzését. Az "á ' hangban benne van a szeretet bárminemű megnyilvánulásának teljes elfogadása. Ezt a hangot hallatják legtöbbször a kisbabák, hiszen ők még nem tudnak jó és rossz között különbséget tenni, amikor élményeiket "magyarázzák".

Színterápia

Zöld: Földünk erdeinek, mezőinek a színe harmóniát és együttérzést sugall, békítően hat ránk, szeretettel és békességgel tölt el bennünket. Regenerálja a testünket, a lelkünket és a szellemünket, új energiát ad nekünk.

Rózsaszín: a rózsaszín lágy, gyengéd rezgéshullámai feloldják a szívünkben kialakult görcsöket. Előhívják a szeretetet és a barátság érzését, és újból életre keltik a bennünk szunnyadó gyermeki kreativitást, aminek következtében segítenek minket alkotó tevékenységünkben is.

A szívcsakra és a drágakövek

 

sziv-smaragd.jpgA szívcsakra színe a zöld, így e csakra működését kiegyensúlyozó kövek a zöld szín árnyalataiban pompázó peridot, zöld onix, smaragd, malachit, turmalin, jáde stb. Emellett a rózsaszínt, így a rózsakvarcot is e csakrához társítják. A drágakövek rezgésükön keresztül fokozzák a csakrákhoz tartozó színeket. Zöld drágakő viselése jó közérzetet biztosít, az érzésekre és lelki problémákra hat, az életöröm érzését fokozza. Fizikai síkon a szívvel és a tüdővel kapcsolatos betegségekre jótékony, így a szív és érrendszeri problémákra, vérkeringési zavarokra, immungyengeségre kedvező.

Rózsakvarc: a rózsakvarc lágy, rózsaszínű fénye erősíti a szelídség, a gyöngédség és a szeretet érzését. Lelkünket megtölti a szeretet hullámaival, amelyek gyógyítani tudják a durvaság, gorombaság okozta lelki sebeket, s amelyek megnyitják lelkünket a szeretet előtt. A rózsakvarc megtanít bennünket arra, hogy elfogadjuk és szeressük magunkat, hogy átérezzük a bennünk, embertársainkban és az egész világban rejlő szeretetet és gyöngédséget. Érzékennyé tesz bennünket a zene, a költészet és a többi művészet szépsége iránt, élénkíti fantáziánkat és fejleszti kreativitásunkat.

Turmalin: a vöröses-rózsaszín turmalin felszabadítja bennünk a betokosodott érzelmeket, megnyitja s kitágítja a szívünket, és tudatunkat a szerelem örömteljes oldala felé irányítja. Összekapcsol bennünket az isteni szeretet női megnyilvánulásával, amely a teremtés szépségében fejeződik ki: a határtalan életörömben, a spirituális táncban és játékban. Ezáltal a turmalin egyesíti az isteni és a világi szeretet különböző megnyilvánulásait. A rózsaszín turmalin, amelynek széle zöld színű, és általában lapocskák formájában lehet kapni, különösen jól hat a szív-csakrára. A rózsaszín turmalin tulajdonságai beleivódnak a zöld szín gyógyító és harmonizáló rezgéshullámaiba.

Kunzit: a kunzitban a magasabb rendű szeretet halovány rózsaszínje egyesül a korona-csakra ibolyakék színével, ami az istenséggel való egyesülést támogatja. A kunzit drágakő megnyitja szív-csakránkat az isteni szeretet előtt. Segítséget nyújt abban, hogy a szívünkből sugárzó szeretetet továbbfejlesszük az önzetlenség és a tökéletesség irányába. A kunzit energiái mindig visszavezetnek az egyenes útra.

Smaragd: a smaragd az összszeretet köve, mivel az élet minden szintjén erősíti és elmélyíti a szeretetet. Békét és harmóniát sugároz, összhangba hoz bennünket a természet erőivel. A smaragd, melynek sugárzó fénye igéző hatással van az emberre, megmutatja azokat a területeket, ahol az összhang még nem jött létre. A smaragd gyógyító energiákat szív magába a kozmoszból. Regeneráló, fiatalító, frissítő és nyugtató hatása van.

Jáde vagy más néven nefrit: a jáde, lágy zöld színe békességet, harmóniát, bölcsessget, igazságosságot és eltökéltséget sugároz magából. A jáde ellazítja, megnyugtatja a szívet. Segít felfedeznünk és átélnünk a teremtményekben rejlő szépséget, s ezáltal jobban tudjuk értékelni és szeretni az egész teremtett világot. A jáde képes megszüntetni a nyugtalanság állapotát és békés álomba ringat.

Aromaterápia

Rózsaolaj: nincs még egy illat, amely olyan erős harmonizáló hatást tudna gyakorolni lényünkre, mint az értékes rózsaolaj illata. Lágy, szeretetet árasztó kisugárzása gyógyítja és csillapítja a szív sebeit. Segít észrevenni a teremtett világban a szeretetet, a szépséget és a harmóniát. A rózsaolaj örömmel és az odaadás vágyával tölti meg szívünket. Fokozza, de ugyanakkor finomítja az érzéki örömöket, amelyeket magasabb szintű szeretetté alakít át.

A negyedik csakrára leginkább ható jógatípus és jógagyakorlat

tevetartas.jpgA szívcsakrához tartozó jógagyakorlat a tevetartás (ustrászana). A gyakorlat során a sarkunkra ülünk, megfogjuk oldalról bokáinkat és megemeljük a csípőnket. 10 másodpercig maradunk a pózban mélylégzéssel, majd 3x megismételjük a gyakorlatot.A jógagyakorlatokat kizárólag egészségesek végezhetik, képzett jógaoktató irányítása mellett.
Bhakti-jóga: a Bhakti-jóga gyakorlásával a szereteten át eljuthatunk az Istenhez. A Bhakti-jógát gyakorló érzései elmélyülnek és megerősödnek, ő maga pedig közelebb kerül az istenséghez. Mindent az Istenre vezet vissza, mindenben Őt látja, s még a szeretetben is feléje közelít.
 

Csakralégzés

Üljünk le törökülésbe egyenes gerinccel. Lehunyt szemmel folyamatosan lélegezzünk a szívcsakrába. Vizualizáljuk e csakra energiájának szétáradását a testben, majd kifelé mások irányába.  

Szívcsakra harmonizálása:sziv00.jpg 

- Mantrával: YAM  

- Színterápiával: zöld, rózsaszín, arany

- Drágakőterápiával: rózsakvarc, turmalin, smaragd, kunzit, jade

- Aromaterápiával: rózsa

- A természet érzékelésével: rózsaszín virágok, a természet zöldjében tett séták, rózsaszín felhők az égen, zöld gyümölcsök, zöldségek fogyasztása

 

Általános tanácsok a szívcsakra harmonizálásához:

  • Szeresd embertársaidat, a Földet, a körülötted lévő élőlényeket, de saját magad is.

  • Minden nap tegyél valami jót másoknak (pl. egy őszinte mosoly) és önmagadnak is.

  • Viselj gyakran zöld ruhát, vagy aludj zöld színű ágyneműben.

  • Tegyél rózsakvarcot a párnád vagy az ágyad alá.

  • Bocsáss meg másoknak és önmagadnak, amitől megtisztul a szíved.

  • Ha túl aktív a szívcsakra:
  • Rendszeresen végezz légző- és meditációs gyakorlatokat.

  • Nyugodt állapotban kérdőjelezd meg szükségleteid (valójában szükségem van-e az adott dologra?), esetleg vezess naplót.

  • Foglalkozz sokat egyedül érzéseiddel és szükségleteiddel.

    Ha túl passzív a szívcsakra:
  • Olvass romantikus irodalmat.

  • Engedd meg magadnak, hogy szerelmes légy.

  • Végezz rendszeresen légző gyakorlatokat.

    Pozitív megerősítés: Össze vagyok kapcsolva minden érző lénnyel.

 

A szívcsakra megnyitása

A csakrákkal való munka magányos út, mely évekig, vagy egy életen át eltarthat. Általában alulról felfelé javasolt a csakrákat harmonizálni kivétel, ha tudatában vagyunk annak, ami velünk történik.

Gyakorlat a szívcsakra megnyitására:
A gyakorlat időtartama: öt-tíz perc. 

Mi kell hozzá?
– Szabad hely, ahol kényelmesen állhatsz,
– egy barátságos, meleg, kiszellőztetett szoba,
– külső zavaró zajok kikapcsolása.

Állj vállszélességű terpeszben, és hunyd le a szemedet. Lazulj el, figyelmedet irányítsd a szívcsakrádra! Ha úgy érzed, készen állsz, tenyereidet tedd össze szívmagasságban a hátad mögött.
Maradj koncentrálva ebben a pozícióban néhány percig.

Olyan gyakran hajlítsuk hátra a gerincet, amilyen gyakran csak lehet. Szokássá kell tenni a gyakorlatot! Olvassunk például hason fekve, könyökölve! Ha a szívcsakránk nyitott, több levegő kerül a mellkasba, ami kedvez olyan érzéseknek, mint a szeretet és az együttérzés. 
Ha időben korrigáljuk a testtartást, még visszafordítható a folyamat.

4. Gyakorlat – Szívcsakra feltöltése

A negyedik csakra a feltöltésénél az egész mellkasodat tudod megtölteni szép smaragdzöld színnel. Jóleső melegséget fogsz érezni a szíved körül, s eltölt a szeretet és a békesség érzése. 

Szívcsakra erősítés

Tartózkodj sokat a természetben, kirándulj, hogy ez feltöltse energiával a szívcsakrát. Elég egy zöld

fa vagy bokor, fű látványa is.       

Meditáció: menjünk le az ismert módon  a szobába, üljünk a székbe, és előttünk az asztalon nézzünk egy csokor rózsaszín rózsát  néhány percig. Majd térjünk vissza a jelenbe.

Szívcsakra-meditáció

Helyezkedjünk el kényelmesen! Néhány percig összepontosítsunk a légzésünkre! Majd képzeljük el, hogy zöld színű fényt lélegzünk be a szívcsakránkba! A fény először ezt a csakránkat, aztán a hozzá tartozó szerveket is elönti, illetve átmossa. Érezzük, ahogy begyógyítja érzelmi sebeinket! A szívcsakrában és a hozzá tartozó szervekben kialakult érzelmi blokkok fokozatosan feloldódnak, s kilégzéssel távoznak a külvilágba, ahol fénnyé válnak.
A gyakorlatot elvégezhetjük rózsaszínű, esetleg aranyszínű fény vizualizálásával is.

Ne csak karácsonykor nyisd meg a szívcsakrádat!

Meditáció a rózsaszín lángú szívcsillagról

Ez a szívcsakrát erősítő meditáció létfontosságú, ha szoros és erős kapcsolatot szeretnénk kialakítani az angyalokkal. Lehetővé teszi, hogy magasabb tudatszinten kommunikáljunk velük.

Amire szükségünk lesz: egy rózsaszín gyertya és lágy, angyali zene

A meditáció
1.
Gyújtsuk meg a gyertyát és tegyük fel a kiválasztott zenét.

2. Helyezkedjünk el kényelmesen ülő meditációs pózban. Összpontosítsunk a légzésre, lazítsunk. Lassan fújjuk ki a levegőt, és kissé tempósabban lélegezzük be.

3. Engedjük, hogy átjárjon a békés nyitottság és elfogadás érzése.

4. Engedjük, hogy a tudatunk meghaladja a földi szintet.

5. Hívjuk be Chamael arkangyalt és a szeretet angyalait, hogy megszentelt rózsaszín fényükkel körülöleljenek. Érezzük, hogy felmelegszik, meghitté válik körülöttünk a levegő.

6. Gyengéden érintsük meg a szívcsakránkat a bal kezünkkel. Képzeljük el, hogy a szívcsakránknak 12 szirma megnyílik, és közben lássuk a belső oltárunkat (tudatunk legszentebb helyét).

7. Az oltárunk közepén látni fogjuk a rózsaszínű szívlángunkat. Kezdjük el a YAM mantrát.

8. Hívjuk be a szeretet angyalait, hogy éljenek a szívünkben. Lássuk, hogy a láng egy gyönyörű arany-rózsaszín hatágú csillaggá változik. Engedjük, hogy ez a csodálatos energia végigáramoljon a testünkön és az auránkon, aztán kiáramoljon a külvilágba. Küldjünk szeretetet mindenkinek, aki hajlandó befogadni.

9. Hagyjunk bőven időt arra, hogy lassan visszatérjünk a hétköznapi életbe.