Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyár

2011.09.25

    Nyár   kep2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Én az évszakok közül legkevésbé a nyarat szeretetem, nálam a nyár valahol vetekszik a téllel.  A nyár számomra egy habókos, kiszámíthatatlan, tervezhetetlen, hektikus évszakként mindig szinte idegesen, talán örömtelenül száll el. Nyáron az élet egészen más, mint a többi évszakban. Minden pezseg, zsizseg, harsog, lüktet, minden zsúfolt, minden zajos, valahogy minden túl sok, túl élénk, túl heves.  Így aztán ötvöződve az én csupa tűz természetemmel, a fékezhetetlen temperamentumommal az itt ébredő rezgések nem kioltják, hanem erősítik egymást, ezek a tomboló energiák számomra szinte elviselhetetlen állapotot teremtenek.

 

A meleget soha nem tudtam elviselni, már gyermekkoromban is ájuldoztam a nagy hőségben, ha tehettem, elbújtam előle. Felnőttként is nyáron volt, van a legtöbb bajom, gondom mind a munkámban, mind a családomban. Engem a betegség is nyáron talált meg, hol megfáztam, hol megsérültem. Jól emlékszem, amikor nyáron elcsúsztam, elestem, állandóan a lábam sérült meg, rendre hol a bokám bicsaklott ki, hol a lábujjaimat törtem, hol valamiféle balesetet szenvedtem. Ráadásul az örökös alacsony vérnyomásom következményeként nyáron oly labilis állapotban voltam, szédelegtem, mint az őszi légy. Így aztán a nyarat mindig csak valahogyan túlélem a rend vissza álltáig, az ősz beköszöntéig csak sodródom, tengek - lengek.

Persze a természet nyáron is meseszép, a tobzódó színeivel, a heves illataival, az elvarázsolt virágaival rengeteg dolog megcsodálható, élvezhető, szerethető. A vizek fenségesek, de a strandokat már nagy ívben el kell kerülnöm, hisz az emberek, mint a heringek zsúfolódnak össze ezeken a helyeken, az élményfürdőkben. Nyáron valahogyan mindenhol sokan vannak, mindenhol örökösen nyüzsögnek, mint a játékos gyermek által megbolygatott hangyabolyban a megrémült hangyák, az emberek is össze-vissza rohangálnak. A nagyvárosok diákjai eltűnnek, s megérkeznek a turisták, a rendezvények egymást érik, a szabadságukat töltő emberek megváltoztatják a megszokott utcaképet, minden a pillanatról szól, a felfokozott tempóról, a türelmetlen lüktetésről, az élet gyors változásáról.


Nekem az idei nyaram sem volt más, mint a megszokott, sőt valahogyan kiszámíthatatlanabb, hektikusabb, rendezetlenebb volt, mint korábban bármikor. Most valamiért úgy alakultak a programjaim, hogy a hagyománytól eltérően nem egyhuzamban vettem ki két-három hét szabadságot, hanem már június elején elkezdve a nyári programjaimat gyakorlatilag augusztus végéig kis megszakításokkal szabadságon voltam, illetve a másik oldalt nézve, kis megszakításokkal dolgoztam. Szóval egy két hét munka után egy-egy hét szabadságot töltöttem, ami semmihez sem volt jó, mert a munkában is örökös lemaradásban voltam, s a kikapcsolódást is örökké megszakítottam. A nyár végére aztán alaposan elfáradtam.

 

Ráadásul a nyárba úgy érkeztem, hogy pontosan tudtam, hogy kiélvezve a tavasz minden szépségét, kedvességét, báját, nyugalmát, a lelki fejlődésemben is valami csúcsot elérve kis szusszanásnyi pihenőt kaptam, s bizton számítottam és számíthattam rá, hogy a nyár valami hatalmas lendületet vesz, meglódulnak körülöttem az események. Minden úgy következett be, ahogyan arra gondoltam, csak a várttól sokkal hevesebb, eltántoríthatatlan erők vezettek, dobáltak, taszigáltak előre egész nyáron, s én tehetetlen bábként sodródva az eseményekkel, kifáradva érkeztem meg a nyár végére. S most még inkább, mint korábban, nem volt időm semmire, rohannom kellett előre, szinte követhetetlen sebességgel.

 

 

 

egyiptom.jpg

 

Kezdtem a nyarat egy Egyiptomi úttal, amin egy jeruzsálemi kirándulás miatt vettem részt.  Az ott látott, megtapasztalt együttműködés, különböző vallások békés egymás mellett élése óriási hatással volt rám, s azóta is ez az alapgondolat vezet az utamon, az összefogás, a másság elfogadásának eszméje terelget. Nem értve, hogy egyik percről a másikra miért is mentem Egyiptomba, egy ezoterikus embertől kértem tanácsot, aki egy könyvet ajánlott, hogy kérdéseimre, az előttem álló feladataimra választ kapjak.  S ezen a ponton szabadult el a pokol, s kezdtem meg véget érni nem akaró vesszőfutásomat. Egész nyáron át megállás nélkül, bármi is történt velem, s körülöttem, megszállott módon éjjel nappal olvastam.  Mint írtam, kisebb nagyobb megszakításokkal dolgoztam, de voltam közben Szlovákiában jógatáborban, Visegrádon léböjtön, majd egy hetet Keszthelyen  csavarogtam. Volt, amikor buzgó nagyanya voltam, de mindeközben folyamatosan olvastam és olvastam, képtelen lévén még pár napra is felfüggeszteni ezt a kíméletlen, embertelen, mániás olvasási tempót.

 

Elolvasva az Élet virágai című könyvet még semmi megrázó, rendkívüli nem történt velem, már korábban is tudtam, hogy írnom kell, az utamon a sorsom terelget, kapom az útmutatásokat, hogy mit kell tennem, merre kell mennem.  Szófogadó kislány módjára hagytam magam vezetni, szépen, biztosan haladtam az utamon. Ám épp, hogy végigolvastam e könyvet, megérkezett Kryon, s itt elszabadult a pokol. Egyik közvetítését elolvasva akkora hatással volt rám, annyira újszerű, szokatlan volt számomra minden, hogy ez után 1997 és 2009 közötti időszakra a neten fellelhető valamennyi magyarra fordított közvetítését pár hét alatt végigolvastam. Ezek az anyagok óriási hatással voltak rám, megkezdődött bennem egy szellemi-fizikai átalakulás, a leírtak zömén szó szerint átmentem én is, a leírtak megtörténtek velem is. Épp hogy befejeztem a félezer oldal átélését, belebotlottam Tóbiásba, akinek jó 10 éven át, havonként közvetített tanfolyami anyagán jó kettőezer ötszáz, háromezer oldalon egy bő hónap alatt végigvágtáztam.

 

Ráadásul Kryon az eddigi ezoterikus ismereteimhez, gondolkodásomhoz képest meghökkentően új dolgokat mondott, felborítva az eddigi világképemet, hitemet, mindent, amit és ahogyan eddig láttam alaposan megváltoztatott. Kis ideig a régi és új energia között ingadoztam, egyikben sem hittem, bizonytalankodtam, de akkora hatással volt rám ez az információ halmaz, hogy valódi megrázkódtatást jelentett számomra, s kezdhettem az életemet újraérzelmezni, újraírni. Sok dolog olvasás közben a helyére került, bizonyos viselkedésekre, élethelyzetekre magyarázatot kaptam, de rengeteg volt a befogadandó új, ismeretlen, nekem merésznek tűnő megközelítés.

 

A részletes ismereteket nyújtó Tóbiás tanfolyamra szükségem volt, de annyira szerettem volna tudni, hogy jelenleg hol haladok, mi a helyzet velem, hogy pihenés nélkül 1999-től végigvágtáztam az éveken át, hogy minél hamarabb megérkezzem 2009-be.

csoda.jpg

Tóbiás után azonnal nekiestem Adamusnak, aki sokkal filozofikusabban, nehezebben követhetően adja elő mondandóját. Bár nálunk csak tavaly kezdte a magyar nyelvű közvetítéseit, a jó négyszáz oldalas alap információkon is időigényes volt átrágni magam, nem rohanhattam úgy, mint korábban tettem.  S végezetül a fénymunkásoknak szóló közvetítésekre is kellett szánnom egy hetet, hogy tisztába legyek az egyes csoportok feladataival.

A megállíthatatlan olvasási, tanulási lázam végre tegnap a Shambala titka című könyv olvasásával zárult.

 

 

 

S most itt állok kiégve, elfáradva, mint mikor az ember egy rendkívül megerőltető, hatalmas anyagot felölelő vizsgára megfeszített tempóban heteken át készül, s mikor sikeresen túl van rajta, kiégettnek érzi magát, s már örülni sem képes az eredménynek.  Most én is így vagyok. Bár mégis reménykedem. Talán befejezve e sok új anyagot átéltem egy újabb jelentős sorsfordulót, talán magam is alaposan megváltozom, átértékelem a múltamat, behelyezem magam az elmúlt évek eseményeibe megállapítva, hogy e száguldó fejlődési folyamatban én most éppen hol tartok.

S hogy ne rébuszokba beszéljek, megpróbálom leírni mi is okozott bennem ekkora változást.

Kryon, Tóbiás, Adamus és a Családnak nevezett entitások úgy a 90-es évek végén kezdtek el médiumokon keresztül üzeneteket küldeni az emberiség számára a szellemi fejlődésével kapcsolatban. Egybehangzóan állították, hogy a kétezer körül-re jósolt világvége helyett az emberiség tudatossága jelentősen megemelkedett, teremtett egy új energiát, megemelte saját és ennek hatására a föld rezgésszámát, a menny és a föld, a szellem és a racionális elme, az agy jobb és bal féltekéje közötti fátylat elvékonyítva, s megkezdődött egy felemelkedési folyamat.

Azzal nem volt bajom, hogy az ember is Isteni adottságokkal rendelkező, teremtő, hisz erről már régebbtől tudtam. Ám az emberek által létrehozott új energia hatására minden, a teremtés is megváltozik. Az új energia terjedése, viselkedése még nem ismert, minden helyzetben változik, most alakul. Talán 20-50 év múlva válik az ember az új energia hatására teljesen multidimenzionális lénnyé, emelkedetté. Az új energia már nem poláris, nincs sötét és világos, nincs jó és rossz, csak energia van. Minden energiaként fogható fel, amely a legkisebb ellenállás irányába mozdul.

 

Az új energiában az ember fizikailag is átalakul, úgymond kristályszerkezetűvé válik, a tobozmirigybe beépített kristályok aktiválódnak, lehetővé téve a szellemvilággal való közvetlenebb kapcsolatot, a multidimenzionális viselkedést, látást, érzékelést.  Nos, ezek a fizikai átalakulások, amelyek a fent említett anyagok olvasása hatására nálam is megkezdődtek, nem kifejezetten kellemesek.  Megváltozik az ember alvási szokása, éjjel felébredve álmatlanul hánykolódik, s kimerülten vonszolja magát nap, mint nap.  Ezen átalakulási folyamat közben, amikor az ember saját teremtő énjét felébreszti, amikor megteremti önmaga istenségét, akkor bizony magányos utat jár be, elhagyják a földi és lelki segítői, megváltozik az emberekhez való viszonya, kapcsolatai felbomlanak, s egy befelé tekintő úton halad.

Nem taglalnám ennek az átalakulásnak valamennyi jellemzőjét, csupán annyit mondanék, hogy a nyár nálam azzal telt, hogy újradefiniáltam magamat, az életemet. Rájöttem, hogy bennem ez az új energiás folyamat már jó négy évvel ezelőtt, férjem távoztával, az önálló, független életemmel kezdődött. Azóta tudatlanul is sok mindent megtanultam.  Elengedtem a félelmeimet, a fájdalmaimat, a neheztelésemet, nagy nehezen megtanultam magamat, s általa mást is szeretni, s most itt állok az új energiában azzal a feladattal, hogy annyi örömet, boldogságot éljek meg itt a földön, amennyit csak lehetséges, annyi szeretet adjak, amennyi bennem van, tanuljak meg mindenkire tisztelettel tekinteni, hisz mindenki a saját útját járó, hozzám hasonló teremtő isten. Meg kell tanulnom, hogy ne ítélkezzek, ne minősítsek, csak semlegesen mindent elfogadjak, s bármi érkezik, ítéletmentesen tiszta szívvel átéljek.

Megértettem, hogy az az óriási energiafolyam, ami idén tavasztól elég gyakran eláraszt, már az új energia,  amit azóta megtanultam kezelni, elvezetni,  s talán hamarosan már játszadozni is fogok tudni vele. Az olvasottak alapján megértettem, hogy mi minden történt velem az elmúlt években, s megállapítottam, hogy ezen fejlődési pályán most hol tartok. Nagyon hasznos dolog ám az, ha az ember nem vakon, tudatlanul kóborol egyedül, hanem érti, tudja, hogy mi és miért történik vele. Ez a tudás valamiféle bizonyosságot, nyugalmat áraszt.

Végigolvasva e temérdek anyagot most elcsendesülök, s hagyom, hogy ezek bennem dolgozva, lényemet áthatva az ősz csendes, derűs, stabil nyugalmát felhasználva szépen lassan vigyenek immár az irányváltott utamon.

 

 kep3.jpg

Mert bármennyire is pezsgő, nyüzsgő, kaotikus, fárasztó volt ez a nyár, még is rengeteget adott, olyan magokat ültetve el bennem, amelyek szárba szökkennek, s megérlelve termésüket, nekem komoly sorsfordulást eredményeznek. Nem tudom, hogy valaha is eljutok-e az új energiás lét teljes kibontakozásához, valaha is képes leszek-e a benső bölcsességem, a teremtő lényem teljes megélésére, de ez a hektikus nyár a tudást hordozva megteremtette bennem ennek lehetőségét.  

 

Így aztán bármennyire is volt szokatlan, kimerítő ez a nyár, talán életem legeslegszebb időszakát köszönhetem neki. Talán, ha úttörőként végigmegyek ezen az ismeretlen új úton, utána már másokat taníthatok, a tapasztalataim hasznos mankónak bizonyulnak az útra később rálépők számára.   Mégis szép és főleg hasznos volt tehát ez a nemszeretem nyár is.

 Márti

Miskolc, 2009. október