Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tavasz

2011.09.25

 

Tavasz

kep19.jpg

Nem csak az élőlények, növények, állatok, emberek változnak, hanem az utóbbi időben az időjárásban is jelentős átalakulás történik. Az évszakok váltakozásának szokásos rendje is megváltozott, nap, mint nap tapasztaljuk, hogy a globális felmelegedés miatt, vagy egészen más miatt, egyszerűen eltűnik a tavasz.

 

Én személy szerint ezt kis sajnálattal élem meg, hisz számomra az egyik legszebb évszak számolódik fel. A tavasz az, amikor az ember a kevés napfény, a kevés vitamin, a hosszú éjszakák miatt már alig várja, hogy jöjjön a kikelet. Ezért lepődök meg, hogy manapság szinte semmit nem kapok belőle, mert épp hogy beköszönt a tavasz, azonnal, szinte már napok alatt tovaszáll, s felváltja a helyét a forró nyár. Én valamiért a tavaszt és az őszt szeretem, s hosszú évtizedeken keresztül kertes házban lakva, amikor csak tehettem, a kertben szöszmötöltem, gyomláltam, ültettem, ápolgattam a növényeimet.

 

A tavasz, a természet ébredése nekem olyan fenséges folyamat volt, alig vártam már, hogy a rendezetlen virágos kertemben kibújjon a hó alól az első hóvirág, követve azt az apró, kicsi színes botanikai tulipán, majd a krokuszok, fürtös gyöngyikék, nárciszok, jácintok, s végül a tulipánok következtek. A nálam februártól május végéig tartó tavasz időszakában egymást követve folyamatosan virágoztak a nővényeim, a koraikat követve megjelentek a nagyobb fejű tulipánok, a különféle tavaszi virágok, díszbe borult az aranyeső, jött a gyöngyvessző, a tamariska, közben virágba borultak a barackfák, később pedig a cseresznye, meggy, alma, körte.

Amikor elvirágzottak a korai, tavaszi virágok, a nyár elején kezdtek pompázni a rózsák, a különféle harangvirágok, margaréták, majd az illatos liliomok, az évelő és egynyári virágok a büdöskék, a záporvirág és rengeteg fajta egyéb más virág.

A virágos kertem úgy volt berendezve, hogy kora tavasztól késő őszig folyamatosan pompázott a kert, mert úgy telepítettem az évelő növényeket, hogy állandóan legyen valami, ami virágzik. Az egy nyáriakat pedig úgy vetettem, vagy palántáztam, hogy a már visszabújt növények helyén díszeleghettek.

 

Nálam örökké ősdzsungel volt, mert ha a szél valami virágmagot egy másik növénycsoport közé sodort, én ugyan ki nem gyomláltam, sajnáltam elpusztítani a növényt, hagy éljen szegény, ha azt a helyet kereste magának.  Persze átpalántázással valamiféle rendet teremtettem közöttük, de folyamatos virágmező volt az én lakás előtt díszelgő virágoskertemben.  S annak ellenére, hogy sem katonás rendben nem telepítettem őket, sem nem irtottam ki a spontán kikelőket, mégis sokan megcsodálták a pompázatos virágos kertemet. Egy elég nagy egybefüggő területen a rózsák közé ültetve a tulipánok mikor sorban virágoztak szép látványt nyújtottak, s épp hogy szárukat elhervasztották, a rózsák kezdték pompázatos szín kavalkádjukat. Úgy nézett ki az a rengeteg virágzó növény, mint egy tulipán, majd rózsamező.

Élveztem a kerti ténykedést, gyönyörködtem a természet mesterműveiben, a különféle növényekben, az élet ritmusában, a természet éledésében, majd a magába feledkezett pompázatos kiteljesedésében, abban a meseszép virágtengerben, ami folyamatosan jelen volt a kertemben egészen késő őszig.

Mivel én nagy teret igénylek, szeretem az egybefüggő területeket, így a sorházban nem kerítkeztünk el, hanem csak egy mezsgyét hagytunk, s valamiféle növény jelölte a telekhatárt. Talán azért is nem készítettünk kerítést, mert a szomszédasszonyaim mindketten nagy kertművészek voltak, s így mindnyájan gyönyörködhettünk a másik növénykülönlegességeiben szabadon. Soha nem vonzott a birtoklás, mindegy volt nekem, hogy melyikünk kertjében csodálhattam meg azt a meseszép növényt.

Jól emlékszem még a harminc évvel ezelőtti esetre, amikor a szomszédasszonyom Hollandiából hozatva tulipán hagymákat ősszel elduggatva izgatottan várta kora tavasszal, hogy meglássa végre, milyen szép növényeket vásárolt. Az én kicsi lányom épp akkor volt két éves, s megszokta, hogy a nagy réten hazafelé sétálva szedtünk mindig valamiféle épp virágzó növényt, s otthon az ő kis vázácskájába beraktuk. Nos, a gyermekem ezt  elsajátítva, amikor a szomszédasszonyom méregdrága ritka tulipánjai épp hogy kinyíltak, rendre leszedte kicsi kezecskéjével azt, s hozta hozzám ragyogó mosollyal, csillogó szemmel, hogy lám milyen ügyes, egyedül is szedett nekem virágot.  Most is előttem van az a büszke, csillogó szemű, boldog gyermektekintet. Elképzelhető ijedelmem, mikor megláttam, hogy a szomszédasszonyom különlegességeit aratta le az én kicsi lányom ráadásul olyan kicsi szárral, hogy még vázába sem lehetett azokat tenni.  Így jártunk hát ezekkel a virágkülönlegességekkel, hogy egy-két napon túl nem tudtunk benne gyönyörködni. Igazán meg kellett lágyítania lelkét szegény szomszédnőmnek, hogy ne nehezteljen ránk emiatt.

 

 

kep22.jpg

 

Aztán ez a nagyon szép, élvezetes időszak elmúlt, beköltöztem egy nagyobb városba, egy polgári lakásba, ahol már kertem sem volt. Így alig várva a tavaszt, rohantam ki a szabadba, hogy élvezzem a természet éledését, megcsodáljam a Bükkben a hóvirággal borított hegyoldalakat, a tavasz ezeregy színét, az erdei növények lankákat beborító színes szőnyegét.  A Bükk mindig csodaszép, hisz valami épp virágzik, valami épp betakarja a talajt, s a fák lombkoronája hűs árnyat ad az aljnövények felé. Korábban két-háromhetente elég volt kimenni, hisz a növények élete hosszantartó volt.  

Aztán az idén minden megváltozott, s a tavasz ékes példája ennek a hatalmas változásnak. Most a tavasz nagyon későn érkezett, már március vége volt, de a tél keménykedett, a természet nem éledt. Alig volt napsütés, s nekem már annyira hiányoztak a virágzó növények, hogy teleaggattam a lakásomat kis plüss virágocskákkal, hogy pótoljam a nagy hiányt, a lelkem valahogy megnyugodjon, s türelemre intsem magam.  Nagy nehezen megérkezett az április, egyik napról a másikra nyári hőséget hozva.

S egy nagyon furcsa, nálunk szokatlan tobzódása kezdődött a természetnek. Egyszerre virágzott szinte minden, az északi oldalon még vissza sem bújt a hóvirág, a krókusz is még imitt-amott díszelgett, de már az ibolya, a kockás liliom is egyidejűleg borította be a napos hegyoldalt, az út mellett megjelent a kék meténg, de a napos oldalon már virágzott a gyöngyvirág, s mindezzel egyidejűleg virágba borultak a cserjék és az erdei fák is. Most, ebben a tobzódó természetben az aranyeső mellett a vadkörtefa is virágzott, a tavaszi és nyári növények egyidejűleg élték pompázatos kiteljesedő életüket. Csak ámultam és bámultam ezt az eddig még át nem élt fenséges virágözönt, a természet pompázását. Úgy éreztem magam, mint egy történelmi élőképen, mikor a bemutatón egyszerre látjuk a történelmünket, együtt a múltat, a jelent és a jövőt. Így élte meg egyszerre a természet a  kora tavaszt és a nyarat, valamiféle fantasztikus szín és virág kavalkádot alkotva.

 

 

kep18.jpg


 

Benn a városban is meghökkentő látvány fogadott. Három napig volt nálam a legkisebb, épp nyolc hónapos unokám, akit ismertettem a növényekkel, hatalmas kacajjal nagyot játszottunk a hapci virágokkal. Ez alatt a három nap alatt, elvirágzott a teljes tulipán állomány a parkokban.

Úgy jártunk ezzel a hideg télből érkező nyári tavasszal, mint harminc évvel ezelőtt a lányom jóvoltából jártunk a tulipánkülönlegességekkel, nem tudtunk benne gyönyörködni. Nincs lehetősége az embernek a természet szépségeit az eddig megszokott módon megcsodálni, mert eszeveszett sebességgel kinő, elvirágzik, fejlődik, beérik, elpusztul minden. Egyszerűen a gyors vegetáció miatt minden felfokozott tempóban, pillanatok alatt lezajlik, ami eddig hetekig tartott, most napok alatt megtörténik, a három hónapos tavasz most egy hónap alatt múlt el. Nincs ideje a természetnek a maga megszokott ritmusában élni. A repce, akár az orgona, egy hét alatt eltűnt, május elején virágzik a pipacs, a réten megjelentek a nyári virágok, a virágzó akác mézédes illatával mindenkit elbódít. Az igazi meglepetést pedig ma éltem át, amikor a parkban reggel megláttam, hogy virágba borultak a futórózsák. Május első dekádjában történik mindez, a nyár pompázása, amikor még javában a tulipánoknak kellene uralni a kerteket, parkokat, tereket.

 

Ráadásul a nyári hőséget kísérve a tavaszi csapadék is elmaradt, s mivel a csontszáraz őszt követő telet is szinte végig hó nélkül éltük meg, csupán novemberben és márciusban esett néhány centiméter hó, hogy órák múlva locspoccsá válva már emléke sem maradt, a szárazság hamar beköszöntött.  Amikor a fák még most terjeszkednének, s megfelelő eső mellett, lomjaik habkönnyű lepelként ékeskednének, most a lombkorona már zsugorodik. A növények próbálnak a lehető legkisebb helyre összeszűkülve minél kevesebbet párologtatni, hogy túléljék a vízhiányt.  A fű is, nem úgy, mint májusban szokás, hogy nem győzi az ember nyírni, mert nő fékezhetetlenül, most egyre nagyobb területen kisül, sárgul, az őszre, télre készül. A növények az éltető víz hiányában nem növekedhetnek, mert a nagy szárazságban, most május közepén már csak kornyadoznak.  A talaj mindenhol megrepedezett, augusztusi kánikulát, szárazságot idéz ebben a magából kifordult, évszakokat hetek alatt átélt döbbenetes tavaszban.

 kep1.jpg

  

 

 

 

 

 

 

Pedig milyen gyönyörűséges a hegyoldal, amikor a bőséges májusi eső után szinte szemmel láthatóan nyújtózkodnak a fák, hogy minden apró kis levelecskéjük az éltető víztől naggyá duzzadjanak, érzi az ember, hogyan nőnek, örülnek, terebélyesednek a fák, a növények. Most pedig, ha kicsit rájuk néz átéli, hogy szomjaznak, szenvednek, szomorúak, s bizony félnek, hogy ilyen körülmények között hamarosan elpusztulnak.

Láthatjuk, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozott, felpörgött a világ. Az emberi élet amilyen rohanós, a természet is olyan irreális tempóra váltott. Nincs idő semmire, a növények nem pompázhatnak kedvükre. Az ember és környezete kölcsönösen hatnak egymásra. Viszontlátjuk a természet életében is saját rohanós, kapkodós, kiegyensúlyozatlan, instabil életünket. Mint egy túlhajszolt gyár működése közben, vagy egy kaotikusan lüktető város örökös zsúfoltságában, a végeérhetetlen csúcsforgalomban, a megállíthatatlan áradatban hömpölygő autók által keltett vibráló feszültségben zajló élet, az eddig csupa derű, nyugodt, harmonikus természetben is minden lüktet, vibrál, pezseg. 

 

Ám azt, hogy a természet ily csodásan, folyamatosan pompázik, egyidejűleg megélve a tavasz és nyár szépségeit, az egy felejthetetlen, ismeretlen új élmény. És hogy mindezt hogyan fogadjuk, rácsodálkozunk, vagy meghökkenünk, gyönyörködünk, vagy búslakodunk, az új világ teremtését éljük meg általa, vagy a múlt tovaszállta miatt aggódunk, az csupán rajtunk múlik. Örülhetünk, gyönyörködhetünk ebben az eddig ismeretlen tüneményben, csodálkozhatunk a számunkra szokatlan, új élményben, de kedvünk szerint búslakodhatunk is a múlt megszűnése miatt.

 

kep23.jpg

 

Egy bizonyos, a természet a maga rendje szerint él, változik, átalakul, s mindemellett egyensúlyban tartja magát, mi akárhogyan éljük is azt meg. Abban reménykedem, hogy ez a fékevesztett tempó csupán az átváltozás jele. Most, e pezsgő tavaszon is új élet születik éppen, s ha hagyjuk magunkat áradni a változással, egyszer csak megpillantjuk benne a rendet, csendet, harmóniát. Ahogyan, miközben felborul, megváltozik a mi életünk, az tükröződik a természetben is, a korábbi rend szélsebesen átalakul.  Mire észbe kapunk, jelen organikus élet felfokozott tempóban tovaszáll, s egy meseszép, rendezettebb, élhetőbb, tisztább földi lét, egy új világ teremtődik meg.  A természet felfokozott tempójában talán átalakulunk mi is, és tisztábbá, jobbá, nyitottabbá, segítőkészebbé, együtt érzőbbé, szeretetteljesebbé válva, újjászületve képessé válunk arra, hogy harmóniában éljünk önmagunkkal s környezetünkkel, a közben újjászülető természettel.  Talán már meg tudjuk érezni, hogy a természet körforgása is valamilyen nagyobb ciklus szerint változik meg, s bízunk benne, hogy az egy élhetőbb, tisztább, derűsebb élettérbe vezet. 

 

Miskolc, 2009 tavasz

 Márti