Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tavaszi élmények

2013.03.19

 

alvas2.jpg

Tavaszi élmények

 
Eltelt jó másfél hónap, s közben hol csend volt körülöttem, hol kavarogtak az események, hol magamra, befelé kellett figyelnem, hol a külvilággal foglalkoznom. Nem is lehet egyszerre leírni, hogy mi minden történt velem, bennem.
 
Talán annyi egyértelműen megfogalmazható, hogy az új energiák egészen változatosan, ám a korábbitól sokkal finomabban befolyásolják az életemet. Ez nem azt jelenti, hogy csekély intenzitással érkeznének, hisz néha igazán nagy mennyiség is belém árad, hanem azt, hogy finomabban érzékelem a saját világomat, mint korábban.
 
Csokorba szedem a velem történteket, hogy bele ne veszek a részletekbe.
 
 

fenyaradat.jpg

 
A beáradó energiák és hatásuk
 
Az elmúlt két hónapban az általam érzékelt energiák intenzitása növekedett, viszont a megnyilvánulása, a rám gyakorolt hatása finomodott.
 
Valamiféle rendszer is kialakult, hiszen zömében éjszaka ébredek arra, hogy áradnak belém az energiák, s ezzel párhuzamosan valamilyen átállítási, szerelési művelet történik bennem, velem, s abban aktív, vagy passzív közreműködőnek kell lennem. Ez néha nagyon nagy energia mennyiség, szinte felforrósodom tőle, vagy mintha teljesen kitágulnék, alig érzem a testem, annyira áthatja a beérkező energia. Leggyakrabban a fejemben érzékelem az energiákat, a korona csakra és harmadik szem rendkívül aktívvá válik, lüktet, majd kiesik a helyéről, spirál alakban pörög, az egész fejem nyúlik, feszül, s furcsa érzéseket kelt.  Máskor a fejem tekeredik, csavarodik, s csodálom, hogy egyáltalán kibírom, örvendek, hogy ilyen rugalmas a testem, nem pukkanok ki, nem szakadok szét. Valójában nagyon ritkán jár az energia beáradás fájdalommal, sokkal inkább szokatlan, fura, s talán kissé kellemetlen érzés, bennem főleg csodálkozást, kíváncsiságot vált ki, hiszen érdeklődő megfigyelőként várom, hogy mi következik.  
 
Pár hete érzékelek bizonyos kellemetlenséget, ami a rapszodikus, főleg éjjelre koncentrálódó fülzúgás. Valamikor jó öt évvel ezelőtt, amikor meditációs elcsendesedéssel kísérleteztem, annyira akartam a befelé figyelést, hogy a nagy erőlködésben, figyelem koncentrálásban elkezdett zúgni a fülem. Akkoriban ez az éjjel-nappal tartó, szinte folyamatos zúgás olyan intenzitásúvá erősödött, hogy végül orvoshoz kellett fordulnom, s teljes kivizsgálást követően valami értágítót kaptam, amit, - bár gyógyszert nem szedek,- most még is magamba kapkodtam, hogy egyáltalán létezni tudjak. A fülzúgásom később elmaradozott, néha előjött, de nem zavart különösebben, szépen egymáshoz szoktunk. Ő hagyott létezni, én hagytam ciripelni.
 
Ám az elmúlt két hétben az éjszakáim kísérőjeként ismét megjelent, s hol nem hagy este elaludni, hol pedig felébreszt. Néha igazán zavaróan, változatos hangokat produkálva ciripel, zúg, csilingel, s az égiek segítségét kell kérnem, hogy lecsendesedjen annyira, hogy el tudjak valahogyan aludni. Van, hogy egész éjszaka velem van, azzal fekszem, s azzal ébredek, kitartó alvótársamul szegődik. Ez valóban kellemetlen, de úgy vélem, hogy el kell viselnem, hiszen ez elsősorban az új energiákhoz való hozzáigazításom, beállításom következménye, mellékterméke, s hamarosan megszűnik.
 
 
Az éjszakai energiák távoztával, beépültével általában elalszom, s mindig szépeket, kellemeseket álmodom. Reggel pedig frissen, hálatelt szívvel, örömmel ébredek. Persze olyan is előfordul, különösen mikor mély álomból az óra csörömpölése riaszt fel, hogy percekig azt sem tudom, hogy hol vagyok, csupán az ösztönöm visz, s eltelik néha még a reggeli fürdés is ebben a fél kába, tudatlan állapotban, míg végre magamra találok. Természetesen nem lehet minden éjjel felébredni, s másnap félkómásan létezni, így nálam szinte rendszerré vált, hogy amikor a testem kezd kimerülni, kapok egy kegyelem napot, s van, hogy este hattól reggel ötig egyfolytában alszom álomtalanul, eseménytelenül, boldog kisgyermeki állapotban.
 
Nap közben is áradnak belém az energiák, ám ezek soha nem olyan intenzívek, hogy le kellene ülnöm, vagy feküdnöm. Ezek inkább a hangulatomat az érzékelésemet befolyásolják.
 

csakra.jpg

 
Az érzékelés finomodása
 
 
A 2012.12.21-ét követően beérkező új energiák alig észrevehetően, de még is jelentősen megváltoztatják az érzékelésemet. Olyan éppen csak ébredező állapotúnak érzem magam, aki az eddigi vak, tudatlan, nyers érzékelését lassan elhagyja, s valamiféle lágyabb, finomabb beállítással a hangolása zajlik éppen.
 
Eddig is volt valamiféle energiaérzékelésem, valami aura érzetem, valami gondolat ráhangolódásom, ám az rendkívül nyers, irányítatlan, véletlenszerű kapcsolódás volt.  Így aztán hiába hittem, hogy a magasabb rezgésű energiaszintekhez kapcsolódva a lélek szavát közvetítem, az új energiák hatására rá kellett jönnöm, hogy az esetek zömében egyszerűen a kérdező gondolatát öntöm szavakba.  Az érzékelésem működésének megértéséhez két durva példát is kaptam, amelyek segítségével megtapasztaltam, hogy hova csatlakozom valójában. Rá kellett jönnöm, hogy alárendelve magam egy másik ember gondolatainak egyszerűen szócsőként működtem, s bármilyen lehetetlen dolog is volt az, amit az illető közölni akart, én égi üzenetként, a lélek szavaként mondtam ki.  Szerencsére annyi badarság volt bennük, hogy egyszerűen gyanút fogtam, s külső segítséggel megértettem, rádöbbentem, hogy én semmiféle üzenetet nem adok át, csak kimondom mások gondolatát.
 
Amikor ezzel szembesültem, először azonnal bezárkóztam, de rájöttem, hogy gyakorolnom kell, meg kell tanulnom valóban meghallani a felsőbb régiók hangját, jelzéseit. Felhagytam a másokra való ránézéssel, a lelkük kérdezgetésével, hanem helyette hagyom, hogy bármiről van is szó, ha szükséges, akkor kapjak jelzéseket, s halk, finom, lágy, selymes bevillanások érkezzenek.  Azt hiszem, hogy a tanulást magamon kell folytatnom, saját bensőm hangját, jelzéseit kell először tisztán fognom, megértenem, s aztán segíthetek másoknak is, ha azt kérik.
 
 

alvas.jpg

Lecsendesedésem
 
Én egy nagyon impulzív, mozgékony ember vagyok, tele teendőkkel, programokkal, kapcsolatokkal, kötődésekkel. Ám különös, roppant jóleső, kellemes változást érzékelek magamon, a viselkedésemben. Az idei évben ugyanis azt tapasztalom, hogy egyre inkább lelassulok, egyre nyugodtabban mozgok, egyre ritkábban kapkodok.
 
Szokatlan, s meglepő is, hogy a testem sokkal több pihenést, alvást, fekvést igényel, mint korábban. Én az a fajta voltam, hogy amikor kipattant a szemem, azonnal kiugrottam az ágyból, s pörögtem, ténykedtem estig, kimerülésig. Az utóbbi hetekben pedig néha egyszerűen nincsen kedvem kiszállni az ágyból, nincsen kedvem rohangászni, az érkező munkába azonnal belevetni magam, hanem csak hagyom a dolgokat magukra, s vagy elillannak, vagy megmaradnak máskorra. 
 
A lecsendesedésemhez hozzájárult egy két hetes influenza is, ahol két napot ágyban töltöttem. Sok tapasztalást hozott ez a betegeskedő időszakom. Eddig, már évtizedek óta nem voltam beteg, nem voltam még csak meghűlve sem, ráadásul nem is vagyok lázas típus, nekem a csúcshőmérsékletem 36,3 fok, s ha felmegy a „lázam„ 37,0 fokra, már haldoklom. Én eddig csak akkor kerültem ágyba, ha valamimet eltörtem, megszúrtam, megsérültem. Ebben már nagy rutinom van. A sérüléseim következtében a mozgásom bármennyire be volt korlátozva, egy napnál tovább képtelen voltam ágyban maradni, forgalomból kivontként létezni, s rendre végig dolgoztam még a töréses állapotaimat is.
 
Nos, most egy közel 39,0 fokos láz ágyba parancsolt, s egész nap aludtam, másnap pedig bár láztalan voltam, életemben először magam miatt vettem ki szabadságot, nem mentem dolgozni, csak otthon heverésztem. Nagyon jól éreztem magam ebben a semmit tevős, lustálkodó állapotomban. Rendkívüli élmény volt nekem, hogy egyszerűen otthon maradtam, s ki sem léptem a lakásomból, semmit sem tettem, nem főztem, nem kapcsoltam be a gépem, csak voltam, élveztem az érkező energiákat, olvastam, aludtam, meditáltam. Nagyon jó volt a külvilágtól teljesen elszeparálódva tökéletesen egyedül lenni.  
 
Ekkor jöttem rá, hogy életem első olyan napját töltöttem el, ahol csak magamban voltam, magammal foglalkoztam, s azt tettem, amihez éppen kedvem volt. Ez az egyetlen nap, ez az élmény, tapasztalás alapjaiban megváltoztatta a világomat, a gondolkodásomat, a hozzáállásomat, ez a nap tette lehetővé, hogy egy kicsit magamra lássak. El kellett jönnie ennek a napnak, hogy elengedéseket tegyek, az idejétmúlt kapcsolatokból kilépjek, elinduljak egy új úton, az új életem felé.
 
 

ajto_1.jpg

 

Egy sorsfordító nap hatásai
 
 
Az érzékelésem megértéséhez szükségem volt az említett különleges sorsfordító napra. Ez után a nap után ugyanis magamra láttam, s rájöttem, hogy roppant egyszerű program szerint élek, mások kiszolgálója vagyok, így megfelelési kényszerrel, indokolatlan önfeláldozással élem az életem. Az említett érzékelési esetek alapján azt is megtapasztaltam, hogy minden szinten szolga üzemmódban létezem, s ha valaki küld felém egy gondolatot, hogy ezt, vagy azt tegyem, vagy mondjam, én azonnal reagálva már is cselekszem. Eszembe sem villan, hogy ez nem az én gondolatom, hanem mint egy jól idomított gép teszem, mit mások üzennek nekem. Mivel az életemet mások igényeinek kielégítésére rendeztem be, így bárki gondolatát is ki tudom mondani, szócsőként lehet alkalmazni. Rájöttem, hogy az egész életemet azzal töltöm, hogy mások elvárásainak, igényeinek megfeleljek, minden tettem arról szól, hogy amit elvárnak, kérnek, akarnak, azt megtegyem.
 
Ám erre csak úgy döbbenhettem rá, hogy benne élve az új energiákban egyszerűen felnyitották a szememet. Mivel a tavalyitól már sokkal több energiát vagyok képes befogadni és az eddigiektől sokkal nyitottabb, érzékenyebb vagyok, így többféle energia tud rám hatni, illetve azok hatását kicsit jobban tudom már érzékelni, s most tanulok azok között eligazodni.
 
Kellettek ezek az új energiák ahhoz, hogy szinte észrevétlenül megváltozzak, s magamra látva megértsem, hogy elérkezett az ideje annak, hogy kilépjek a másokat kiszolgáló üzemmódból. Viszont mivel csak a másoknak való megfelelésben vannak tapasztalataim, rá kellett arra is jönnöm, hogy fogalmam sincsen arról, hogy mi esik jól nekem, mihez van valójában kedvem, mi szerez örömet nekem. Az bizonyos, hogy az eddigi rabszolgalét már nem az én utam, most már saját lényem megtapasztalása a feladatom.
 
Ezért a sorsom számomra is teljesen váratlanul olyan élethelyzeteket hozott, amely arra szolgál, hogy az önmagam kiteljesítésében, megismerésében elém táruló új úton megtegyem az első lépéseket.

elfogadas.jpg

 
Az egyedüllét választása
 
 
Az említett nap, amikor reggeltől estig boldog voltam, felkeltette a vágyamat arra, hogy megéljem az egyedüllét örömét.
 
Én az eddigi életem során szinte soha nem voltam egyedül, mindig valakivel, valakikkel éltem, emberek között voltam, örökké rohantam. Amikor pedig a házasságom felbomlott, akkor sérült lélekkel képtelen voltam egyedül maradni, menekültem otthonról, s párkapcsolatba lépve elbújtam magam elől.
 
Ám most feltámadt bennem a vágy a saját igényem, szükségletem, kívánságom, a saját boldogságom megismerésére. Feltámadt bennem a vágy arra, hogy senkinek se kelljen megfelelni, senkire se kelljen várni, senkihez se kelljen alkalmazkodni. Feltámadt bennem a vágy arra, hogy a már jól begyakorlott, s tökéletesen elsajátított, sajátomnak érzett rabszolga üzemmódból kilépjek, s elinduljak saját utamon.
 
A két hétig tartó influenzám tökéletesen alkalmas volt arra, hogy megszülessen bennem ez a vágy, hisz bár dolgozni jártam, de távol tartottam magam a társaimtól, sem a párommal, sem a barátnőimmel nem találkoztam, nehogy bárkit is megfertőzzek.  S ez a két hét elegendő volt arra, hogy magamra lássak, megértsem a mozgatórugóimat, megértsem a kapcsolataimat, az önként vállalt szerepeimet. Ám arra is elegendő volt, hogy rájöjjek, hogy milyen boldog vagyok egyedül. Megéreztem, megéltem, hogy mennyire nagy szükségem van a saját életemre, a szabadságomra, a saját örömeim szabad megélésére.
 
A két hét arra is elegendő volt, hogy megértsem, hogy a párkapcsolatom már nem hoz újabb tapasztalást, már elvégeztük a közös dolgainkat, már nem tudunk benne építkezni, már nem hoz újabb örömöket, így az elválás, elengedés nehézségeit megélve megtettem az első lépést az új életembe, felbontottam, mi már funkció nélkülivé vált. Kiléptem a megfelelési kényszeres, elvárásokat kielégítő életemből, az egyedüllétet, a szabadságot választottam.
 
 

szabadsag1.jpg

 

Első lépések a szabadság világában
 
 
Ezek a beérkező új energiák sokat segítenek a tisztánlátásban, a megértésben, a szálak kibogozásában, felgöngyölésében. S egy szempillantás alatt az igazság olyan egyszerűen, olyan természetesen feltárul az ember előtt, hogy csak ámul és bámul, hogy eddig miért nem vette észre, miért nem látta. Így voltam én önmagammal, nem láttam, nem ismertem saját életemet. Ám amikor egy folyamat beindul, nincs megállás, a kép feltárul az ember előtt.
 
S ilyen esetekben teljesen mindegy, hogy mit mond a racionális elme, mennyire ésszerű, vagy ésszerűtlen dolog idősebb korban egyedül maradni, vagy hogyan reagál a környezet, vagy mi lesz velem a szabadságom megtapasztalása után, nem válok-e magányossá, stb. stb. Ezek teljesen fölösleges kérdések, érvelések, elmebeli okoskodások. Akkora bennem a belső késztetés, hogy mindez mellékes, lényegtelen, nekem most az egyedüllétben kell megtapasztalnom önmagamat. Az, hogy mi lesz, mi történik, hogy érzem magam fél év, vagy évek múlva, majd kiderül, most ez az utam, ezen kell járnom. Ennyire egyszerű az egész.
 
Épp hogy megértettem a kapcsolatom mozgató rugóit, a benne betöltött szerepeimet, s meghoztam a döntést, azonnal újabb megértés következett. A sorsom egy újabb méréssel megmutatta azt is, hogy a munkámban sem álltam ki soha sem magamért. El kellett telnie negyven évnek, s nyugdíj előtt pár hónappal váltam alkalmassá arra, hogy a cég érdekei helyett, életemben először a saját érdekemet helyezzem előtérbe. Kis lelkiismeret furdalás kíséretében megtettem, és elmentem kora délután akkor, amikor mennem kellett, nem maradtam, hiába kaptam a rendelkezésre álló rövid idő alatt szinte megoldhatatlan feladatot.
A sorsom a választásomat meghálálta, s a látszólag elkészíthetetlen feladatot másnap hajnaltól időre lekészítettem, a cég érdeke sem sérült, s én is tanultam magamról valamit. Képes vagyok helyes döntést hozni, képes vagyok kilépni a megfelelési kényszerből. Hatalmas lépés ez annak, aki ebbe született, s ebben élt le hatvan évet. Ám megtettem, s roppant büszke, s elégedett vagyok magammal.
 
Innen már egészen könnyű volt a hozzám hasonlóan örökké zsizsegő barátnőm hozzám szervezett újabb összejövetelét elhárítani akkor, amikor fáradt voltam. Egyszerűen kimondtam az igazságot, hogy még beteg vagyok, s most egyedül szeretnék maradni. Ennyi volt, senki sem haragudott meg, találkoztunk egy hét múlva, nem kellett fölösleges áldozatot hoznom, kiálltam magamért.
 
Ennyi az én szabadságom kivívásának története. Önmagammal kellett megküzdenem, a szabadságomat önmagamban kellett megteremtenem.
 
Megértettem a röpke pár hét alatt, hogy a saját szabadságunk bennünk születik, s ha bekorlátoztuk valamivel, valaha, valamiért magunkat, akkor a korlátokat nekünk kell lebontani, a szabad világára nekünk kell kilépni, az életet nekünk kell a kezünkbe venni. A megfelelési kényszert, a rabszolga létet nekünk kell lepakolni. A szabadságot senki sem biztosíthatja számunkra, hisz mi magunk teremtjük meg a saját börtönünket, vagy a saját szabadságunkat. A szabadságunk a lelkünkben terem, bennünk virul ki, ez a mi ügyünk, a belső késztetésünk, szükségletünk.
 
Kilépve a fénybe, az egyedüllét varázslatos világába ismerkedek a szabadság mámorító érzésével, azt teszem, amihez kedvem van, oda megyek, ami nekem örömet szerez, úgy töltöm az időmet, amiben boldogságot érzek. Ezek az én szabadságom első lépései, s szívből remélem, hogy örömmel folytatom az utamat a saját szabad világomban.
 
 
Az én belső átalakulásom jó példa arra, hogyan hatnak ránk az új energiák. Néha csak azt vesszük észre, hogy megváltoztunk, másképp gondolkodunk, más lett az értékrendünk, más dolgok válnak számunkra fontossá, mint korábban. Egyszer csak rálátunk magunkra, megértjük az életünket, a mozgatórugóinkat. Az új energiák megmutatják, ha elérkezik a sorsforduló ideje, s roppant finoman, szinte észrevehetetlenül, ám ellentmondást nem tűrően, elháríthatatlan belső késztetéssel terelnek minket az utunkra.

Miskolc, 2013. március 19.

Márti

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

deak42@gmail.com

(Laci, 2013.03.20 08:56)

Tiszta szivemből kívánom, hogy ez az út vezessen a boldogságodhoz!Úgy érzem, hogy ezzel az írásoddal magadat is próbálod meggyőzni, hogy helyesen cselekedtél.