Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Téli elvonulás

2012.02.08

 

 

hideg_hegy_havas_felhos2.jpg

 
Ez a téli elvonulás minden eddigitől eltérő körülmények között zajlott, s legalább annyi tanítást hordozott számomra, mint az előző éviek együttvéve.
 
Nyakig benne vagyunk a 2012-ben, így nem is várhatom, hogy bármi is a szokásos módon történjen, ezért a mostani elvonulástól sem várhattam a megszokottság megélését. Ám minden annyira más volt, mint amit el tudtam képzelni, hogy jó sok meglepetést tartogatott számomra. Mivel több szálon, sokféle érdekes esemény történt a táltosokkal töltött hétvégén, a hegyek között megbúvó, a civilizációtól teljesen elzárt házikóban, ezért részekre szedve számolok be a történtekről.
 
Az őszi elvonulás egy varázslatos, őszi színorgiában pompázó környezetben, nyugodt, tiszta lelkű, bölcs emberek társaságában, kellemes dobolgatással telt, ahol a testünk, lelkünk megpihent, minden porcikánk örvendezett. Az őszi elvonuláskor végig szeretetben, fényben lubickoltunk, s valamennyien olyan tökéletesen feltöltődtünk energiával, hogy még hónapokig azt emlegettük, s abból táplálkoztunk. A téli elvonulás mindennek épp azt ellentéte volt.
 
Most a sokszínű ősszel ellentétben fehérségbe öltözve, kitisztulva fogadott minket a természet, s elvárta, hogy ezen a hétvégén ne pihengessük, hanem hozzá hasonlóan megtisztuljunk, s megoldjunk minden olyan rendezetlenséget magunkban, ami már nem hozzánk való. Nem a lágy, finom zenére ringatóztunk, hanem hangenergia zuhatag szakadt ránk, amelyben magunkba nézhettünk, s minden, ami diszharmonikus volt bennünk, attól megszabadulhattunk. Kemény feladatokat rakott elénk a sorsunk, dolgozhattunk az energiákkal, s megtanulhattuk, hogy a fény gyermekei hogyan képesek az alacsony rezgést megemelni, fénnyé transzformálni.
 
A lelkünk iránymutatására hallgatva, a harmadik nap végére megoldva a sorsunk által kiszabott feladatainkat, bár fáradtan, de egy sikeres hétvégét magunk mögött hagyva tértünk haza. Természetesen a történtek megértéssé most érlelődnek bennünk, s valószínű, hogy még napokig, s talán hetekig integráljuk magunkba a tanításokat, s tesszük azokat rutinná a mindennapjainkban. Kemény hétvégét éltünk meg a téli elvonuláson, de minden pillanata hasznos, s tanulságos volt úgy a csoportnak, mint az egyes résztvevőknek. 
 
 
Pánikkeltés
 
 
Már a múlthét elején kezdődött a jól megszervezett, s tökéletesen végrehajtott pánikkeltés, mely szerint megjött a tél, itt a világ vége, meg és átélhetetlen ítéletidő tombolása lehetetleníti a közlekedést. Bevallom, hogy én, aki sem írott, sem verbális formában nem fogyasztom a média tudatdeformáló híráradatát, s a külvilág rémségeiről mit sem tudok, a múlt hétfőn bepillantottam az interneten a meteorológiai lapra, s ott olyasmiket olvastam az előttünk álló hétvége várható időjárásáról, hogy meginogtam utazási szándékomat illetően. Szerencsére a jajveszékelés, s a riogatás kedden arra a fokra nőtt, hogy az már belőlem épp az ellentettjét, a csak azért is elmegyek dacát váltotta ki, s mire észbe kaptam, aznap este be is pakoltam a pénteken kezdődő elvonuláshoz szükséges meleg holmikat. Aztán csütörtökön este, csupán megszokásból kérdeztem meg a lelkemtől, hogy sajgó állkapoccsal és fájó foggal ebben a viharos széllel tomboló télben is útra kell-e kelnem, s mivel határozott igent kaptam, teljes nyugalommal indultam utamra. Tudni kell, hogy én a Föld leányaként meg vagyok arról győződve, hogy Földanya rám vigyáz, s ahova engem a sorsom vezet, ott én tökéletes biztonságban vagyok. Így én teljes bizalommal hagyatkozom a belső vezetésemre, elfogadva azt, hogy csak az történhet velem, aminek meg kell történnie. Ám az autót vezető társunk tőlem megfontoltabb, így minden eshetőségre számítva pénteken jó korán, már reggel nyolckor útra keltünk. Mondanom sem kell, hogy be, a hegyek gyomrába, végig hó mentes, tiszta úton akadálytalanul haladtunk, s jóval a tervezett találkozási időpont előtt megérkeztünk. A téli zimankóban eltöltött pár órás várakozás gyorsan eltelt, s volt lehetőségünk megcsodálni a téli tájat, a csendes, békés hétvégi életét élő apró falucska házacskáit.  Miután megérkeztek a társaink, a még előttünk álló bő fél órás gyalogutat is a túlöltözéstől kiizzadva, de igazán kellemes sétával tettük meg. A hegyek között, a völgyben meghúzódó apró házikó rendben várt minket, s hidegben, borongós időben kezdhettük a közös programunkat. Mindegy volt, hogy milyen pánik uralkodik a külső világban, mi ott biztonságban voltunk.
 
 
A téli élet
 tajkep_103.jpg
Gyönyörű volt az elcsendesedett természet. Akár a hegyen, akár a völgyben bandukoltunk, akár egyedül, akár csoportosan sétálgattunk, mindenhol béke, nyugalom, s Földanya határtalan szeretete fogadott minket. A befagyott patakocskák felszínét vastag jégtakaró borította, s úgy festettek, mintha természet anyácska játékosan fehér szalagokkal díszítette volna a földet. A látszólag alvó világ bemutatta a téli életét, megmutatta téli arcát. Mi is elcsendesedve, szinte eggyé válva a környezetünkkel, a minket körül ölelő tájjal meghallhattuk az élet apró neszeit. A befagyott patakocskák medrénél állva a testünkben lüktetett a mélyben áramló víz csobogása, belénk áradt a szél duruzsolása, a tüdőnkbe hatolt a fák sóhajtása, a fülünkben zengett a madarak csicsergése, s ha kellően elringatott minket természetanyánk, akkor szívünk is együtt dobbant a Föld szívének dobbanásával.
 
A hegyoldalra felkapaszkodva megcsodálhattuk a szél által felkapott falevelek játékos vitorlázását, gyönyörködhettünk a könnyed libbenésben, nézhettük, amíg a légáramlat vitte, vitte, majd a magasba emelte, később a mélybe engedte, majd újra felkapva megpörgette, hosszasan játszadozott vele, míg a szemünk elől el nem sodorta azokat. Úgy szállt az őszi falevél a hegyek közötti térben, mintha egy madárka röpködött, táncolt volna.
 
Másnap reggel kis időre feltámadt a szél, s a hópelyhek is szállingózni kezdtek, de a nagy havazás itt is elmaradt, vasárnap reggelig épp csak annyi hó hullott, hogy egyenletesen befedje a természetet hóleplével, s talpaink alatt finoman ropoghasson a hó.  Felöltötte Földanyánk hófehér ruháját, ünnepi díszbe öltözött, s minden, mi rajta él, fehérben pompázott. A hóleplükkel varázslatos látványt nyújtottak a hegyek s a kacskaringós völgyek. Tisztaság, fény áradt belénk, s valamiféle öröm szállt meg bennünket, s megilletődött tisztelet töltött el minket a szűzies tisztaság iránt. Valahogyan mi is tisztábbnak éreztük magunkat ebben az érintetlen fehérségben.
 
Vasárnapra a hóesésben megenyhült levegőt tovább melegítette a felkelő napocska, s olyan káprázatos ragyogást teremtetet Nap apánk számunkra, hogy még a szavunk is elállt az ámulattól.  A szivárvány színeiben pompázott a fehér táj, csillogott, villogott minden, amire a Nap rávilágított. Ebben a varázslatos ragyogásban kabát nélkül napfürdőztünk. Egész nap kitartóan ragyogott a nap, s mikor délután hazaindultunk, a szokásnak megfelelően végigkísérve visszautunkon elköszönt tőlünk a hegyek között lebukó nap. Elvonulásaimra rendre a lélekmadaram kíséretében érkezem, s a nap búcsúzásával távozom.
 
Természetesen a visszautunk is az alig havas utakon az égiek támogatásával, zavartalan volt. Aztán ahogyan haza érkeztem szembesültem vele, hogy az ország keleti felében valódi zimankó van, de nekem most helyette egy csodásabb környezetben kellett eltöltenem a hét végét.  Ma pedig hallom, hogy mily hatalmas pánikot teremtettek az arra eltökéltek, s mily ügyesen manipulálják az emberi tudatot, s töltik el rettegéssel, félelemmel, bizonytalansággal az embereket. Olyan fokot ölt manapság a tudat manipulálása, hogy az emberek a saját szemüknek, tapasztalatuknak, érzékelésüknek sem hisznek, csak vakon követik a pánikkeltők intelmeit. Máig sem értem, hogy ha valaki rendre hazudik, s ez mindenki előtt nyilvánvalóan megmutatkozik, akkor miért kapja meg a bizalmat holnap, s holnapután is. Nagy mesterek ezek a manipulátorok, ez kétségtelen.
 
 
Az energiák diszharmóniája
01a.jpg
 
 
Nos, mi kiszakadva a „valóvilág„ agyonmanipulált forgatagából, becseppenhettünk saját magunk által teremtett közös energiánkba, ahol kicsiben megélhettük azt, amit kinn nagyban. 
 
Mint szoktunk, most is az ország minden szegletéből érkeztünk, de nekem az meglepetés volt, hogy ilyen sokan, közel húszan összegyűltünk. Az természetes, hogy most ide nem kíváncsiságból, kikapcsolódási, pihenési vágyból érkezett senki sem, hanem azért, mert itt kellett lennie, a sorsa ide vezérelte, így a belső hajtóereje nagyobb volt, mint a pánikkeltők riogatása által „józan ész” szavának ítélt távolmaradás. Az bizonyos, hogy nekünk itt volt a helyünk, egymással, s önmagunkkal voltak feladataink.
 
A bemutatkozó körnél kiderült, hogy a társaság összetétele eltér a megszokottól, hisz az újakon túl most vezetőnk régi tanítványai, követői is megjelentek közöttünk.  Volt itt csontkovács, gyógy masszőr, lélek- szellem- és energia gyógyász, s különféle tanító. Sorsunk akaratából velünk, bennünk itt voltak a világ minden szegletéből az ősi építő és lebontó, harmonizáló és szétziláló energiák, Lemúriától, Atlantiszon át a Kárpát hazáig, az indián sámán energiától, a pálosokig sokszínű energia fonódott össze.  Ez a csapatösszetétel, ez a sokszínűség nagyon jó alap volt a téli befelé fordulásra, az ősökkel való kapcsolatfelvételre, a belső, alsó világunk megtisztítására. A révülésünket pedig segítette a több mint egy tucat dob.
 
A vezetőnk lehetőséget adott a régi kapcsolatainak bemutatkozására, az ifjú vezetők erejének felvillantására, így mindenki tisztességgel meg akarata mutatni, hogy mit tud. Ezért már a behangoló, ráhangolódó dobolás is akkora energiákat teremtett, hogy a kicsi szobácskát majd szétvetette. A férfiak egymást túllicitálva verték a dobjaikat, az asszonyok előbb követték a nyargalászást, ám végül tehetetlenül kiszálltak a versengésből, ám a végére mindenkinek el kellett hallgatnia, mert a vad férfiak által teremtett hatalmas, nyers energia kezelhetetlen, befogadhatatlan, feldolgozhatatlan volt. Amikor a zabolázatlan energiák tomboltak, száguldoztak, azok bizony nem feltöltöttek, hanem mindenkit alaposan elfárasztottak. Pillanatok alatt kiderült, hogy az energiák szélsőségekben, s túlzott intenzitással nyilvánulnak meg. Kezdetekben a Nap és a Hold is a szélsőségeit mutatta, a fiatal és öreg is egymásnak feszült, az erős és gyenge sem egymást egészítette ki, hanem egymást kioltotta. Így érkezésünket követően egy darabig csak rövid időszakokra teremthettünk harmóniát, összhangot, mert az hamarosan diszharmóniába csapott át.
 
Szinte kivétel nélkül a szóló dobolás segíthető, befogadható, örömteli energiákat szült. Jó volt a dobból felszálló energiákra rácsücsülni, s csak szabadon sodródni, ringatózni benne, eggyé válni vele. A dobolásban is megnyilvánultak a szélsőségek, a gyönyörű hangú, lágy női energiákat párszor elnyomta a monoton, lelketlen, nyers férfi energia áradata, ami ritmus nélkül, ütem nélkül vadul nyargalt, mint a megáradt folyó elpusztítva, magával sodorva mindent.
 energia-elszivas.jpg
Ilyen hektikusan telt el a három nap, hol összhangban, hol annak hiányában, hol harmóniában, hol nem, hol együtt lélegezve, hol szétforgácsolódva léteztünk egymás mellett, de a közösen teremtett energiák szinte mindvégig az elviselhetőség, befogadhatóság határát súrolták. Bizonyos, hogy számomra s talán a társaság számára is a határokat, a be és elfogadhatóság határait mértük fel, állítottuk be.
Az is bizonyos, hogy a Teremtő mindent úgy rendezett be az élet ezen színpadán, hogy mindenki azt tapasztalta meg, amit éppen itt és így kellett megélnie. Aki képtelen lett volna magába engedni a nyers energiákat, őt a fájdalom köde óvta azoktól meg, aki nem tudta még megszelídíteni ezt a hatalmas energia örvényt, s csak vesztesként távozhatott volna egy ütközetből, annak figyelmét társa ápolása kötötte le, s aki mindenáron meg akarta mutatni erejét, az bárhogyan is mesterkedett, nem tudta elrettenteni, tartósan magával sodorni a többieket. Nagy akarásával épp ellentétes hatást váltott ki, egyedül maradt. Minden mindennel összekapcsolódott, s minden a sorsunk szándékának megfelelően történt. Így aztán amikor a szabadban sétálgattam, hogy lecsendesedjek, bármi történt is, Földanya mindenkor megerősítette, hogy minden a legnagyobb rendben van.
 1284226359_05.jpg
 
A teremtés szélsőségeit is megélhettük, s mindenki energiái, szándékai, képességei szerint munkálkodott. Így volt, ki fájdalmat okozott, s ezzel lehetőséget adott a többieknek a gyógyításra, a szeretet, a segítő szándék megnyilvánulására, az önzetlen adás és kapás megtapasztalására. Volt, aki elvarázsolt minket a csodaszép magánhangzós csakra gyakorlatával, s volt, aki szétrázott minket az utaztatásával. Volt, amikor a társaság meseszép egységben dolgozott, ám volt, amikor mindenki külön utakon bukdácsolt, s képtelen volt összekapcsolódni, összekapaszkodni a széthullónak tűnő csapat.
 
Ez az energia áradat tanított meg arra, hogy semmit sem kell minősíteni, itt a földön minden duális, az egyik minőség nem létezhet a másik nélkül, a jó és rossz, a fény és árnyék egymást feltételezik, az építéshez a rombolás is hozzá tartozik.
 
A harmadik nap elejére mindenki eldobva addig viselt álarcát megmutatta a belső értékét, kitárta önvalóját.  Volt, ki felvállalva pusztító energiáit mutatta meg magát, volt ki megcsillantva áldott bölcsességét mutatkozott meg, volt, aki beborítva minket ragyogó szeretetével állt tisztán előttünk, volt, aki a teljes elfogadásával nevelt minket, volt, aki angyali minőségében, volt, aki tündér energiaként pompázott közöttünk. Megláttuk, hogy ki mutat nekünk alázatot, ki a még nyers, csiszolatlan gyémánt, aki még szabadon, korlátok nélkül szárnyalva, tudva mindent mire szüksége lehet, hamarosan bölcs emberré szelídülhet, s ki az, akit az egója ural. Itt most mindenki megmutatta valódi arcát, s az általa teremtett energiában tetszésünk szerint gyönyörködhettünk, vagy elborzadhattunk, szabadon választhattunk, hogy ezekkel a hozzánk érkező energiákkal mit teszünk.
 
 
Játék az energiákkal
 energia.jpg
Én a három nap alatt több rendkívül hasznos tapasztalást kaptam. Az elvonulásunk elején egyből csatlakoztam az erőteljes férfi energiákhoz, majd mikor azok átcsaptak rajtam, s befogadni is alig tudtam azokat, akkor teljesen elcsendesedtem, kivontam magam belőlük. Ám a harmadik nap végére megtanultam kezelni azokat,  már szabadon magamba engedhettem, birtokolhattam, uralhattam kedvem szerint. A nyers, pusztító energiákat is akadálytalanul magamba engedhettem, magamhoz ölelhettem, kedvem szerint játszadozhattam velük, fénnyé, szeretetté, elfogadássá varázsolhattam. A hozzám irányított acsarkodó szörnyeket csupán az akaratommal elküldhettem, fénnyé gyúrhattam, s beragyoghattam vele a közös terünket. Nem volt már kemény, zabolázatlan, szilaj, vagy épp romboló, pusztító, elnyomó, hatalmaskodó energia, csupán jelző nélküli meztelen energia volt.
 
Életemben először itt tapasztaltam meg, hogy függetlenül attól, hogy a feladója milyen szándékkal árasztotta ki, vagy küldte hozzám az energiát, én azzal szabadon azt teszek, amihez kedvem van. Mindegy, hogy mi a feladó szándéka, minden, ami hozzám jön, az csak és kizárólag rajtam múlik, hogy én hogyan viszonyulok hozzá. Megszűnt minden minősége, csak egyszerűen energia volt. S amikor elengedtem a címkéket, az energia a szolgálatomba állt, s szabadon játszadozhattam vele, a kezeim között, vagy a gondolatommal azt teremtve belőle, amihez éppen kedvem volt. A fény gyermekeként természetesen rögtön fényt, ragyogó napfényt teremtettem, s akár szörny formájában érkezett, akár nyílként fúródott belém, csak játszottam vele önfeledten, mint egy életet épp most megtapasztaló kicsi gyerek.
 
Az energia az egyszerűen csak energia. Akkor kél életre, ha az akaratommal teremtek vele. S hogy mit teremtek a hozzám szálló energiából, hogy magamban mivé transzformálom, hogy építésre, vagy lebontásra, hogy szeretetre, vagy félelemkeltésre használom, hogy angyalokká, vagy szörnyekké formálom őket, hogy vele beragyogom a teret, vagy a poklok sűrű bugyrát teremtem belőle meg, hogy fényt, vagy árnyékot, szeretetet, vagy gyűlöletet, egót, vagy elfogadást teremtek belőle, csupán rajtam múlik, kizárólag én döntök felőle. A hozzám érkező energiák az én kezemben vannak, a gyeplőt én fogom, a döntés kizárólag rajtam múlik.
 
 
Az elvonulás kezdetén ez a közel húszfős kis közösség egy zabolázatlan, széthulló, rendezetlen nyers energiát teremtett, ám a harmadik nap végére ezt megszelídítette, s szépen hajladozó, lágyan ringó, a lelkünkből áradó elfogadássá, megértéssé, szeretetté transzformálta.
 
Talán nekünk, a téli levonuláson részt vett öreg lelkeknek éppen az a dolgunk, hogy visszatérve a” valóvilág „agyonmanipulált tömegtudatába mi uraljuk az energiákat, mi zabolázzuk azokat meg, s szeretetté transzformálva árasszuk vissza a tömegtudatba, hogy a jelenleg még áthatolhatatlan massza szépen lassan kitisztuljon, s előbb-utóbb kifényesedve felragyogjon. Úgy vélem, hogy mindünk megértettük, hogy mindenki a saját útján haladva azért volt most éppen itt, mert itt volt tanulni, vagy tanítani valója, itt kapott olyan üzenetet, muníciót, felismerést, ami jó ideig vezeti az útján, itt láthatta meg mások tükrében saját hibáit, gyengeségeit. Én mindenesetre azért voltam itt.
 
Volt, ki határtalan szeretettel, kellő tapintattal figyelmeztetett hibáimra, volt ki nyersen, mint tettem én vele, hozzám csapta nem tetszését. Hatalmas lecke volt tehát nekem ez a téli elvonulás, hisz azon túl, hogy alázatra nevelt, megtanított játszadozni az energiákkal, hogy a fény gyermekeként szórjam a fényt mindenhova, ahol dolgom van.

feny-1.jpg

Márti

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.