Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Változás és várakozás

2013.12.19

advent.jpg

 Változás és  várakozás
 
Most valóban ide illő az a szlogenné vált beköszönésem, hogy már nagyon régóta nem írtam. Utoljára valamikor novemberben a családfa állításáról adtam hírt, s azóta meg sem szólaltam. Talán azért hallgattam, mert olyan belső átalakulásaim voltak, ami csak rám tartozott, vagy azért, mert nem is nagyon történt velem semmi különleges, csak voltam, éltem, néztem az eseményeket, vagy azért, mert a mindennapok forgatagába annyira belevesztem, hogy nem is tudtam magamba nézni, elcsendesedni. Valójában mindhárom dolog igaz, ezek az élethelyzetek, s a hozzá kapcsolódó érzések egymást követve, vagy egyidejűleg munkáltak bennem.
 
Most is, a szokásomnak megfelelően megpróbálom csokorba szedni a velem történteket.
 
Családfaállítás
 
Én olyan ember vagyok, aki amikor belekezd valamibe, hatalmas lendülettel és kitartással teszi a dolgát, majd a nagy hevülete veszítve lobogásából, elérve valamiféle egyensúlyi állapotot,  nyugodtabb tempóban folytatja a munkáját. Nos, a családfaállításba, miután belekóstoltam, nagyon belelendültem, s egyszer csak azt vettem észre, hogy éjjel-nappal azzal foglalkozom. Kis idő elteltével már nem csak adatokat gyűjtöttem, hanem a gépben is dolgoztam, sorban szerkesztgettem, rakosgattam fel a rokonokat, végül még a fényképeket is becsatoltam. Örömmel játszadoztam, szépen haladtam, ám elsősorban oldalágon terebélyesedtem, a mélységnél úgy 1850 környékén megakadtam, korábbra sehogy sem jutottam.
 
Természetesen a családfaállítás is, mint minden egyéb, nem csak a fizikai szinten történik, hanem azzal párhuzamosan a család megtisztítása, kapcsolati gubancok kioldása is folyik. Így bármikor együtt érzően meghallgatok egy-egy történetet, az ott fellebbenő szomorúság, fájdalom, bánat is szépen tovaszáll. Nagyon gyakran elég csak az emléket felidézni, s már is társul hozzá a gyógyír, a megbocsátás, az elfogadás.
 
Persze nem csak a családfa, a családi kapcsolatok, a mások emlékei tisztulnak, hanem egy idő után én is más szemmel látom az őseimet, a rokonaimat. Az én emlékeim is megélénkülnek, a történeteket hallgatva egy-egy emberről őrzött képem módosul, szebbé válik. Apukámról a rokonságtól olyan információkat tudtam meg, amiről eddig fogalmam sem volt, s végtelenül jól esett, hogy családszerető lényéről milyen nagy szeretettel, egy-egy jótettéről milyen szívből jövő hálával emlékeznek meg. Rá kellett jönnöm, hogy a családból felém áradó szeretet, segítőkészség elsősorban apukámnak, a családban betöltött szerepének, az ő tetteinek köszönhető. Nagyon- nagyon jó dolog az, hogy felnőttként átélhetem a szüleim pozitív megítélését.  Amikor egyik nagynéném mesélt nekem az apukámról, s az én szívem repesett a boldogságtól, akkor egyszer csak megéreztem, hogy ő ismét itt áll mellettem. Mosolyog rám az ő szerény, szégyellős mosolyával, s nagyon-nagyon örül, hogy én, a kedvenc gyermeke ezeket a szép történeteket meghallhattam róla. Éreztem, hogy az is örömmel tölti el, hogy én milyen büszke vagyok rá. Mosolyog rám az én évtizede elhunyt apukám, s örül neki, hogy oly szeretettel foglakozom a családjával, hogy feltárom a múlt elhallgatott apró tetteit.
 
Tisztul tehát az egyre terebélyesedő családom, s ahogyan a lendületem mérséklődik, a türelmem, megértésem, támogatásom azzal arányosan erősödik, így a család szertettel átszőtt térbe való emelkedésében minden szépen halad a maga útján.
 
Aztán történt egy érdekes eset, ami új irányt szabott az őseim felkutatásának. November utolsó napján történt, hogy egy tisztítási feladatban vettem részt, s először Kerecsenden, nyitottunk meg nagyon nehéz, lehúzó energiákat, majd Feldebrőn folytattuk a munkánkat. A szer közben, amikor Aba Sámuel volt sírhelye köré álltunk, s vezetőnk Gábriel üzenetét tolmácsolta, engem valami rettenetes szomorúság, elveszettség, üresség érzése szállt meg annyira, hogy eleredtek a könnyeim. Úgy éreztem, hogy fiaként ott állok apám sírja előtt, s teljesen kétségbe vagyok esve a halála miatt, ami nem csak a családja, hanem a haza sorsát is kilátástalan helyzetbe hozta.
 
Ez asz élmény olyan erősen megmaradt bennem, hogy képtelen voltam kiengedni magamból, még napok múlva is rendre visszatért az érzés, végül elkezdtem Aba Sámuel élete, múltja után kutakodni, a családfáját keresgélni. Azt, hogy meddig lesz ezzel az ősi szállal dolgom, most még nem tudom. Viszont amikor éjjel arra ébredek, hogy a tudást a templomokban kell keresni, a papokban van elrejtve, s másnap jön a hír adott templomok felkereséséről, akkor pontosan tudom, hogy mind a Feldebrői templomhoz, mind a Gyulafehérvári első, szintén „bizánci „stílusban épült templomhoz az őseim révén valami közöm van. Keresgélek tehát, s előbb utóbb megtudom, hogy valójában mi az oka a múltamban való kutakodásomnak.
 
 

feny.jpg

Megy minden a maga útján
 
A november végi megrázó élményem után kissé megváltozott az életem. Eddig is hagytam magam vezetni, s oda mentem, ahova „hívást” éreztem, s nem igazán csinálok már jó ideje abból ügyet, hogy másodpercek alatt összeomlik a korábban szépen összerakott, felépített tervem.
 
Ám most a korábbiaktól eltérő, érdekes kis eseményeket élek meg.
 
Ahogyan közeledek az év végéhez, bárhogyan is nem tervezek semmit, másoktól egyre kaotikusabb, egymásnak ellentmondó feladatok, programok érkeznek hozzám, s néha úgy vélem, hogy nem hogy teljesíteni, még átlátni sem tudom azokat. Én csak vagyok, csendesen várok, s egyszer csak minden összekuszálódik. Például a családtagjaim nem döntenek az ünnepi programokról, vagy azt állandóan változtatják, s rendre átláthatatlanná válnak a tennivalók, nem tudom, hogy mikor, hova kell mennem, mit kell tennem. Ám legnagyobb ámulatomra ahogyan jönnek a kaotikus pillanatok, mindenféle intézkedés, módosítás, beavatkozás nélkül, minden egy szempillantás alatt szépen magától elrendeződik, s  számomra a legkedvezőbb módon zárul. Az égvilágon semmit sem kell tennem, s csodák csodájára minden szépen elrendeződik.
 
Nem csak a térben élek át anomáliákat, az idő is néha összeomlik. Ám itt is minden pillanatok alatt elrendeződik, így amikor úgy látom, hogy nem készülök el időre otthon valamivel, akkor a munkahelyemen szólnak, hogy túl sok plusz órát gyűjtöttem össze, csúsztassam már ma le. S rögtön megteremtődik az idő arra, amit el kell otthon végeznem.
 
Mivel ezeket az anomáliákat a környezetemben többen ugyan így átélik, a döntésképtelenség, a félretájékoztatás, a kaotikus, átláthatatlan helyzetek, egymásnak ellentmondó elvárások náluk is zavart okoznak, én azt gondolom, hogy mindez a tér és idő csúszkálásának a következménye.
 
Jönnek sorba a mérések is, s nagy örömömre mostanában úgy érzem, hogy nem bukok meg, hanem rendre megfelelően reagálok, cselekszem. Azt tapasztalom magamon, hogy már szinte folyamatosan kívül helyezkedem a világ forgatagából, érzelmek nélkül szemlélem a körülöttem zajló eseményeket. A legutóbbi mérés épp az ítélkezésemmel kapcsolatban történt. Én ugyanis nagyon nehezen tudok kilépni a saját értékrendemből, ráadásul mindig mindent mérek, értékelek, s elég gyakran ítélkezem is. Így az ilyen irányú méréseim eddig rendre kudarccal végződtek.
Ám legutóbb sikeresen szerepeltem, nem buktam meg. Van egy ismerősöm, akinek a rugalmatlansága nagyon ellenemre van, így nagy ívben elkerülöm őt, sőt kiléptem abból a közösségből is, ahol ő uralja a terepet. Nos, vele jártam úgy, hogy fölöslegesen mentem el az általa megadott helyre, mert a barátnőim bár nem ígérték, de még is elvégezték helyettem a tennivalót. Máskor a fölösleges mászkálás és a tájékoztatás hiánya miatt bizonyosan felcsattantam volna, kutattam volna az okokat, most viszont minden érzelem, minden reakció nélkül tudomásul vettem, hogy valamiért sétálnom kellett egyet. Úgy érzem, hogy erre azért volt szükségem, hogy önmagamra lássak, tudjam, hol állok az ítélkezésemmel, mennyire vagyok képes elfogadni látszólag értelmetlen helyzeteket.  
 
 
Változás és várakozás
 
Változom én is, s minden változik. Hála a Teremtőnek, ez a karácsonyi készülődés már egészen más, mint a korábbiak voltak. Az utcán nem rohangálnak egyik boltból a másikba az emberek, a megaüzletekben nem szólnak üvöltve a borzalmas angol karácsonyi énekek, mintha a fogyasztási láz alább hagyna, mintha egyre többen magunk készítenénk szeretteinknek a karácsonyi ajándékainkat, mintha nyugodtabban, derűsebben, mosolygósabban telnének a szeretet, a fény érkezésére való ráhangolódás napjai.
 
Annak ellenére, hogy még egy-két napig a sötétség erősödik, ám mégis mintha egyre több fény költözne a szívünkbe, s onnan egyre több áradna a mi kicsiny világunkba. Mintha a szeretet térnyerésének már nem is lenne akadálya, mintha már az Új Földön élnénk nem csak az álom, hanem éber állapotainkban is.
 
Áldott Karácsonyt kívánok mindenkinek, nyugodt készülődést, örömtől mosolygó gyermek arcokat, meghitt, bensőséges családi együttléteket, s a szívünkben ragyogó FÉNYT és SZERETETET.  
 
Miskolc, 2013. december 19.
 
Márti

fenyunnep.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.