Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy betegség üzenete

2015.03.21

Egy betegség üzenete

influenza.jpg

Én, aki roppant elégedett voltam magammal abban a tekintetben, hogy évtizedek óta tiszteletben tartom a testemet, vigyáztok rá, figyelve a jelzéseire egészségben tartom, meg nem betegíteném, az idén már másodszor betegedtem meg meghűléses tüneteket produkálva. 

 

Először nem csináltam belőle nagy ügyet, úgy véltem, hogy a felváltva beteg unokáim ápolásának logikus következménye, hogy én is részesülök a kórból.  Az első hurutos, náthás betegségem gyorsan elmúlt, az okait sem kerestem, egy egyszerű torok csakra tisztulásnak, a folyamatban lévő testi átalakulás kísérő tünetének minősítettem.

 

Ám pár hete a velem egy háztartásban élő vejem egy külföldi útjáról köhögősen érkezett haza, s jó két hetes hurutos köhögése után azt tapasztaltam, hogy én is elkaptam a kórt. 

 

A betegség előjelzések nélkül érkezett, készületlenül ért, s szokatlan módon lázzal is járt. A lázas állapot számomra elég rendkívüli, hiszen én nem vagyok egy lázas típus, még hőemelkedésem sem szokott lenni.

 

A hosszas téli időszak után, amikor az unokáim felváltva betegedtek meg, s én az ápolásukkal töltöttem a napjaimat, arról ábrándoztam, hogy ha meggyógyulnak, akkor a tavaszi jó időben végre kimegyek a telkecskémre szorgoskodni, ahol a ritka látogatásom miatt rengeteg tennivalóm lett volna.

 

Vágyam teljesült, hisz most egy ragyogó napsütéses hét vette kezdetét, így rohantam ki a telekre. Bár hétfőn egy kicsit köhécseltem, reggel jó fél órás hegymeneti tempós gyaloglással felmentem a kertbe, ahol folyamatosan ténykedtem, gyomláltam, kapáltam, veteményeztem. A köhécselésről teljesen megfeledkeztem, abba is maradt a friss hegyi levegőn, én pedig a kellemesen meleg napsütésben megállás nélkül végeztem a dolgom, jött egyik tennivaló a másik után. Mint szokott, most is egy-kettőre délután lett, készülődhettem haza, mehettem az unokámért. A fürgeségem megcsappant estére, kicsit elesett voltam, így hamar ágyba bújtam arra gondolva, hogy nagyon elfáradhattam a nagy hajtásban. Betegségre nem gyanakodtam. Ám éjszak nem sokat pihenhettem, hiszem fuldokló köhögési rohamaim voltak, s megállás nélkül az orromat fújtam.

 

Másnap reggelre tudatosodott bennem, hogy elkaptam a vejemtől a kórt. A hőemelkedésem ellenére ismét kimentem a telekre, s mivel hideg szél fújt, a napsütés ellenére is nagyon fáztam. A szokásos szapora tempóm helyett most csak felvánszorogtam a hegyre. A telken gyakorlatilag alig csináltam valamit, csak lézengtem, pakolásztam, szöszmöszöltem.  Hiába sütött egyre erősebben a nap,  én továbbra is fáztam. Amikor hazajöttem, már 38 fokos lázam volt, s azóta  három napon keresztül  éjjel-nappal folyamatosan lázas voltam. Ez gyermekkoromban, egy tüdőgyulladás során, életemben egyszer fordult elő velem. 

 

Betegen sehova sem mehettem, itthon ücsörögtem, délutánonként csak az unokámért mentem el. Ez a nagyon elesett, fejfájós, szédülős, lázas állapot teljesen kivette minden erőmet.   Próbáltam megérteni a meghűlésem, lázas állapotom okát. 

 

A láz jelentése az, hogy, valamire lázasan készülődök. Ez nem csoda, hiszen mivel a lányomék a napokban vettek lakást, várom a távozásukat, s főleg a saját fészkem kialakítását. Ez nekem is sok feladattal, felújítással, költözéssel jár. De hiszen a költözködés csak pár hónap múlva esedékes, akkor miért vagyok most lázas?

 

A köhögés, tüsszögés, orrfolyás, harákolás elfojtás jele, a belső tisztulás megindulásának a tünete, no meg annak, hogy hagyjanak végre békén, menjenek tőlem minél távolabb, egyedül akarok lenni.

 

Elengedés

halalkozeli-elmeny.jpg

De hogy valójában milyen tisztulást, milyen elengedést hozott nekem ez a betegség, csak a harmadik lázas nap után jöttem rá.

 

Első nap a kertbe is kimentem, így természetes volt, hogy az unokámért is elmegyek, bármennyire lázas vagyok.

A második nap a lányom felajánlotta, hogy elhozza a gyereket, de - úgy vélve, hogy ha előző napi jó órás gyalogláson túl el tudtam menni a kicsiért, most kihagyva a kerti sétát, miért ne tudnék elmenni, - így elhárítottam az ajánlatot.

A harmadik nap sem szóltam, hogy nem vagyok jól, mentem szó nélkül 38 fokos lázzal a kicsiért.

 

Ám a lányom, mit sem tudva állapotomról, a harmadik nap este elment vásárolgatni, s jóval később jött haza, mint szokott. Mivel kimerült voltam, ezen  teljesen kiborultam. Rettenetesen felháborodtam, a figyelmetlenségét, betegségem iránti közönyét nem értve elvonultam, s sajnálgattam magam.

 

Aztán éjszaka felébredtem, s egy szempillantás alatt megértettem a betegségem okát. Meg kellett élnem az önfeláldozást, s el kellett engednem a miatta érzett, ősidők óta elfojtott szemrehányást, neheztelést, önsajnálatot.

 

Magamban hurcoltam egy régi-régi női mintát, amit ősanyáinkon keresztül a családom női ágának tagjai magában hordoztak, az áldozat mintáját. Feláldozom magam, ha elkerülhetetlen, ha nem, némán szenvedek, ám önsajnálatba esek, s másokra emiatt neheztelek.

 

Ráláttam, hogy semmit nem tettem annak érdekében, hogy helyzetemen javítsak, sőt a felajánlott segítséget elutasítottam, a betegségemet szinte titkoltam, az állapotomat elhallgattam, s végül, mivel nem tehermentesítettek, azokra nehezteltem, akiknek nem hagytam, hogy segítsenek.

 

Mennyire egyszerű lett volna a lányomnak megmondani, hogy lázas vagyok, s hagyni, hogy elmenjen a kicsiért? Miért nem tettem, hiszen lázas beteg voltam?  Másnap mikor érdeklődött hogylétem felől, miért tereltem másra a szót, miért nem hagytam, hogy akkor, amikor itthon is alig lézengtem, elmenjen a gyermekéért? Miért kellett nekem ezt a fölösleges áldozatot hoznom? Miért játszom még mindig az önfeláldozó anya szerepét? Miért háborodok fel oly fergeteges erővel akkor, amikor nem méltányolják az önfeláldozásomat, amiből senki nem kért, én erőltettem a környezetemre?  Jöttek a miértek, jöttek a tiszta meglátások, megértések, s közben az én engesztelhetetlen neheztelésem, a mélységes mély haragom tovaszállt. 

 

Elengedtem egy régi, beteg családi mintát, ami talán valaha a család túlélését szolgálta, amikor mások élete függött a nők helytállásától, önfeláldozásától. Ez a minta a szükség megszűnése után is tovább élt, öröklődött anyáról leányára, s mint egy gombnyomásra, akár egy sóhaj hatására is életbe lépett, s akkor is működött, amikor nem volt semmi szükség az áldozatra. Ösztönös, a tudatalatti által vezérelt cselekvés ez, amiben nincsen sem logika, sem értelem, csak hat, működik, s mozgatja, tettekre sarkalja áldozatát, az áldozatot hozó nőt.

Nos, ezt a női áldoztamintát kellett nekem szélnek eresztenem, hogy soha többé ne kelljen a családomban egyetlen nőnek sem

  • Fölösleges áldozatot hoznia,
  • Elhazudnia, eltitkolnia a valós állapotát,
  • Félnie attól, hogy ha kiáll magáért, értéktelenné válik,
  • S neheztelnie a környezetére a meghozott áldozata miatt.

A megértés éjszakája után a lázam hőemelkedésre csökkent, majd teljesen megszűnt.

 

A hét végére a gyerekek elutaztak, én pedig végre egyedül lehetek, s itthon ücsörögve örvendek, hogy valami régi kacatot ismét elengedtem.

 

A tisztulás még tart, még köhécselgetek, a gennyes váladék még ürül, de már az elesettség érzése megszűnt, s valami nagy nyugalom szállt meg, ami azt súgja, hogy mint a teremtésben, az én pici életemben is minden a legnagyobb rendben van.

 

 

Elterelések

elengedes.jpg

Ám a betegségem nem csak a tisztulást, az elengedést szolgálta, hanem elterelt más programjaimtól is. Hiába zsúfoltam be a tavaszi napfordulós hét végére jó sok programot, családlátogatást, a barátnőimmel a Bükkben közös dobolásos szert, közös meditációt egyikünk problémájának feltárására, sehova sem mozdulhattam, még a kertecskémbe sem mehettem ki, itthon kellett maradnom.

 

Először nem értettem az elterelésem okát, hiszen hónapok óta arra vártam, hogy süssön a nap, mehessek a kertecskémbe, s most minden adott, egyedül is vagyok, de még sem mehetek.

 

Mivel nem doboltam már jó egy éve, így jól esett volna beállni a dobosok közé, s részt venni egy jó kis szeren.  Úgy véltem, hogy amit nagyon szeretnék, amire nagyon készülök, az valószínűleg a túlzott akarásom, készülődésem miatt nem valósulhat meg.

 

Mivel az idén a barátnőimmel is már másodszor járok úgy, hogy a közös programra a betegségem miatt nem tudok elmenni, úgy véltem, hogy valamiféle büntetésként el vagyok tiltva az emberektől, barátoktól. 

 

Aztán ma, az itthoni csendességben ráeszméltem, hogy nem büntetésből vagyok elterelve az emberektől, nem a nagy akarásom miatt nem mehetek sehova, hanem azért, mert most egyedül kell lennem, erre van szükségem.

 

Mint ahogyan a betegségem alatt is zajlott, azóta is folyik a testem belső átalakulása, érzem a tobozmirigy aktiválás hatását, a napfogyatkozás erőteljes energiáit, s ma, a tavaszi napfordulón egy új, másmilyen ember születésének misztériumát élem meg önmagamban.

 

Érzem a sors végtelen bölcsességét, hiszen mint ahogyan a természet újjászületésének misztériuma is egy tanúk nélkül zajló bensőséges, szemmel alig követhető folyamat, úgy a saját átalakulásomat is egyedül kell megélnem.  Ezért nem mozdulhattam sehova, ezért lábadozom még ezekben a napokban, mert így van biztosítva, hogy a belső átalakulásom intenzív időszakában egyedül, lecsendesedve, zömében ágyban pihenve maradjak. Megértettem, hogy ezt a belső folyamatot, a tisztulást, s az azt követő energiák fogadását egyedül, teljesen lecsendesedve kellett megélnem.

 

Ám mivel a külső világból nem vagyok kirekesztve, s a sürgető dolgok nem halasztódhatnak, így ami fontos, attól nem lettem elterelve. Éjszaka felébredve megkaptam a barátnőm problémájára a magyarázatot, s fizikai együttlét nélkül, lélek szinten kommunikáltam vele. Fogadta a közvetített energiákat, s már éjjel megkezdte ő is a saját tisztulását. Így változik a világunk, s mi szinte észrevétlenül változunk benne. 

felszabadulas.jpg

Dunakeszi, 2015. március 21.

Márti
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nemethe75@gmail.com

(Németh Edit, 2016.08.01 12:55)

Köszönöm a magyarázatot!
Nagyon jól, érthetően mutattad meg a háttérben futó korlátozó hiedelmet!